Összefognak a főváros kulturális turizmusáért
Kulturális intézményekkel fogott össze a BTH Budapesti Turisztikai Szolgáltató Kht. a válság hatásainak enyhítésére és Budapest versenyképességének növelésére. Az együttműködés 14 neves fővárosi intézményt ölel fel – a Nemzeti Múzeumtól a Magyar Állami Operaházon keresztül a Művészetek Palotájáig –, amelyek az eddiginél intenzívebb marketingmunkát szeretnének, elsősorban külföldön. Fekete László, a BTH ügyvezető igazgatója elmondta, az intézmények vállalják, hogy legalább egy idegen nyelven – angolul – készítenek honlapot és feliratot a tárlatokhoz. A BTH pedig promóciós lehetőségeivel – kiadványokkal – segíti a kínálat népszerűsítését, arra a kutatásra alapozva, amelyet a Budapestre látogató turisták megkérdezésével készítettek – tette hozzá Fekete László.
Az összefogásra minden eddiginél nagyobb szükség lesz az idén: a BTH becslése szerint tavaly október óta 15-20 százalékkal csökkent a vendégek és az általuk eltöltött éjszakák száma a budapesti szállásadóknál. Fekete László szerint éppen a két legnagyobb küldő piacon, Németországban és Nagy-Britanniában a legroszszabbak a gazdasági kilátások.
A BTH az idén a körülményekhez igazodóan új marketingstratégiát dolgoz ki, amelynek részleteit a későbbiekben ismertetik. Az ügyvezető reméli, hogy mindehhez pluszforrást kaphatnak a fővárostól. A válság hatásainak mérséklésére a környező országok is megemelték a promóciós büdzsét: Bécsben például kizárólag a válság hatá-sainak mérséklésére 1,5 millió eurót különítettek el. VG


