BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

27 ezer főt bocsát el a Lada gyártója

Oroszország legnagyobb autógyártó cége, az többek között a Ladát gyártó AvtoVaz 27 600 fővel csökkenti dolgozóinak számát a válság következtében.


A létszámleépítés a gyár 102 ezer fős létszámának több mint a negyedét érinti. Az értékesítés idén 40 százalékkal csökkent, mert a pénzügyi válság miatt a fogyasztók kevesebb autót vásárolnak – jelenti a BBC.

A korábbi jelentések még 36 ezer fős leépítésről szóltak, de a cég tájékoztatása szerint ezt sikerült jelentősen visszaszorítani. A 27 600 távozó dolgozó között 5 ezer fehérgalléros található.

Oroszország a válság kitörése előtt Európa leggyorsabban növekvő autópiaca volt. A vállalat korábban hónapokra leállította a termelést – augusztusban egyetlen autó sem hagyta el a futószalagokat, szeptembertől februárig pedig havonta mindössze két hétig működik majd a gyár. Az AvtoVaz 25 százalékban a francia Renault tulajdonában van.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.