BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Ezer magyar falu termelheti meg magának az energiát

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Energetikai szempontból önellátóvá tehetőek, a kisebb települések a megújuló energia használata révén. A helyben megtermelt és hasznosított energianövények, a fel nem használt mezőgazdasági hulladék, és a magas hatásfokú kazánok alkalmazásával hosszabb távon csökkenthető lehet az ország energiafüggősége – áll a Regionális Fejlesztési Vállalat (RFV) közleményében.

A helyben előállított, és egyúttal felhasznált energia költségaránya a legalacsonyabb.  Magyarország gázfüggőségének gyógyírja a hatékonyságnövelésben, vagy, ahol ez megoldható a megújuló energiaforrásokban keresendő. Hogy a megújuló energia mely ága lehet a "befutó", arról még ma is folynak viták, amivel azonban általában mindenki egyetért az a biomasszának szánt vezető szerep – mondta Makra József, az energiahatékonysági szolgáltatásokat nyújtó Regionális Fejlesztési Vállalat Nyrt. vezérigazgatója.

Ezt a megújuló típust helyezi előtérbe az Európai Unió is, és véleményünk szerint is a jövőben a biomasszáé lehet a vezető szerep. Ennek a stratégiának megfelelően helyezünk üzembe a gyergyószenmiklósi távhő-rekonstrukció keretén belül egy 6+3 megawatt teljesítményű, faaprítékkal működő kazánt.
 
A szakértők szerint az alapanyag beszállítása elsősorban a kisebb települések körzetében jelenthet költséghatékony megoldást, így a faapríték, mint tüzelőanyag is elsősorban olyan települések esetében jöhet szóba, amelyek a termelés helyszíne, vagy a beszállítói útvonalak mellett találhatóak.

Az önellátás kérdése tehát elsődlegesen a település méretéből, és a beszállítói útvonalak hosszából, valamint a helyi megújuló energiaforrások meglétéből mérhető le. Magyarország földrajzi adottságai, és településszerkezete alapján nagyjából 1 000-1 200 kisebb település, falu esetében lehet alternatíva a jövőben a kisméretű, decentralizált helyi energiatermelés – vélekedett Makra József.
 
Egyes becslések szerint ma Magyarországon a jelenleg használt mezőgazdasági földterület mintegy 20 százaléka, 0,8-1 millió hektár hasznosítható energetikai növénytermesztés céljára. A folyamat megindulásával nem csupán az ország energiafüggősége csökkenne, de a mezőgazdaságban dolgozók is többletbevételhez juthatnának – vélte a vezérigazgató.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.