Cégvilág

Túl sok pénz hiányzik a MÁV-nál – Ellehetetlenülhet a vasúti közlekedés?

Több mint 60 milliárd forint hiányzik idén a MÁV Zrt. kasszájából, így külső segítség nélkül könnyen lehúzhatja a rolót a közlekedési társaság – olvasható a Népszabadságban.

Negyvenegymilliárd forint tőkeemelést, és 22,5 milliárd forint beruházási hitelt, összesen 63,5 milliárd forint pluszpénzt vár 2010-re a kormánytól a MÁV Zrt – tudta meg a Népszabadság.

A társaság jóváhagyásra váró üzleti tervének tanúsága szerint a forráshiány olyan jelentős, hogy az azonnali kormányzati beavatkozás elmaradása a MÁV-csoport egészére hatással lehet: a cégcsoport több vállalkozása nem kerülheti el a csődöt, vagy a felszámolást, a vasúti közlekedés pedig ellehetetlenülhet.

Az üzleti terv készítői persze számoltak azzal a lehetőséggel is, hogy ha kormány nem hajlik a MÁV tőkéjének emelésére. A vészforgatókönyvek sorában szereplő egyik terv, hogy a vasút forgalomképes, vagy azzá tehető ingatlanjait eladja a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt.-nek.

A terv készítői szerint azonban az ötlet szabályossága megkérdőjelezhető, és tényleges kiadást jelent a költségvetés számára. Emellett nem elhanyagolható szempont, hogy egyet jelent a cég vagyonának felélésével.

Mint ahogy azt már korábban megírtuk, a MÁV-nál tavaly indult takarékossági intézkedések hatásai egyébként már most is érződnek: az eredetileg várt 64 milliárd forintos veszteség helyett 35 milliárdos mínuszt szenvedett el 2009-ben a társaság.

üzleti terv vasút forráshiány kormány MÁV
Kapcsolódó cikkek