A kormány első körben eltörli a röghözkötöttséget, és lehetővé teszi, hogy a szakvizsgára való felkészülés képzési időszaka – például szülés miatt – megszakítható, majd újra folytatható legyen.

A gyors kormányintézkedésre azért van szükség, mert változtatás nélkül a most államvizsgát tett medikusok több mint 42 százaléka elveszíthető – mondta Papp Magor, a Magyar Rezidens Szövetség elnöke. Ha változatlan marad a rezidensrendelet, a fiatalok 37 százaléka lép csak be a szakképzési rendszerbe, 37 százalékuk külföldi munkavállalás után érdeklődik, többen már állásinterjún is voltak. Változtatás nélkül akár egy évfolyamnyi fiatal is elhagyhatná az országot vagy az orvosi pályát. Ez azért veszélyes, mert az orvosi kar elöregedett, a kórházakból 2500 szakorvos hiányzik.

Az előző kormány éppen ezért döntött úgy: a fiatalok a szakvizsga letétele után négy évig csak az országhatáron belül vállalhatnak munkát. Ez óriási ellenállást váltott ki a fiatalok körében. Sokan viszont azért is támogatták, mert több mint húszmillió forintba kerül egy orvos kiképzése. Az illetékesei sem tartják elfogadhatónak, hogy a szegényebb tagállamok képezzenek doktorokat a gazdag országoknak.

A rezidensjelöltek csatát nyertek, eltörlik a bírált röghözkötöttséget. A háborúnak azonban nincs vége, meg akarják változtatni a képzés rendszerét is. Az elméleti graduális oktatással ugyan 73,6 százalékuk elégedett, de a gyakorlati képzéssel közel 44 százalékuk nem. A szakorvosképzés során a manuális szakmákban például csak „papíron operálnak”, ez a később rájuk bízott betegek miatt is tarthatatlan. Ezzel szemben gyakran magukra maradnak az ügyeletben, tisztázatlanok a kompetenciahatárok. A hálapénz sérti a szakma méltóságát, anyagilag függetlenné kell tenni az orvosokat, ez azonban a mostani 130-140 ezer forintos kezdő bruttó bér mellett lehetetlen – mondta az elnök. Az egészségügyi államtitkár szerint is szükség van az egészségügyben dolgozók anyagi helyzetének rendezésére olyan mértékben, ahogy azt az ország gazdasági keretei megszabják. Szócska Miklós szerint azonban a fiatalok bérét harmonizálni kell a már régebben pályán lévő orvosok keresetével.