Cégvilág

Dollármilliárdos üzletet jelentettek be

A Verizon Communications Inc. bejelentette, hogy 4,4 milliárd dollárért felvásárolja az AOL digitális tartalom-, termék- és szolgáltatásközvetítő tömegkommunikációs céget, így az Egyesült Államok legnagyobb vezeték nélküli szolgáltatója lesz, egyúttal a webes és a mobiltelefonos videószolgáltatások terén is átveszi a vezető helyet.

A várhatóan nyáron lezáruló üzlet révén a AOL által birtokolt Huffington Post, TechCrunch és Engadget weboldal is a Verizon leányvállalata lesz.

Az AOL vezérigazgatója, Tim Armstrong több évre megtarthatja pozícióját. Armstrong az alkalmazottakhoz intézett közleményében hangsúlyozta, hogy a médiafogyasztás 80 százaléka az elkövetkező években a mobileszközökre helyeződik át, és rámutatott, hogy a Verizonnak több mint 100 millió mobil-előfizetője van, tartalomszolgáltatási szerződéssel rendelkezik a profi amerikaifutball-ligával (NFL) és másokkal, és rendelkezik stratégiával a mobilvideózás területén is.

A Verizon tavaly vette meg az OnCue-t, az Intel internet-alapú televíziós platformját.

A bejelentés nyomán az AOL részvényeinek árfolyama 19 százalékkal emelkedett, a Verizoné pedig 0,7 százalékkal csökkent.

A Verizon-AOL üzlet a legfrissebb példája annak, hogy a telekommunikációs cégek miként keresik a növekedés felgyorsításának módját a mobiltelefon-használat terjedésének lelassulása közepette. A második legnagyobb amerikai telefontársaság, az AT&T szintén a videóra esküszik, tavaly 48,5 milliárd dolláros ajánlatot tett az Egyesült Államok legnagyobb műholdas televíziós szolgáltatójára, a DirecTV-re. Az ügylet egyelőre függőben van.

Az AOL legnagyobb bevételi forrása a hirdetés, amelynek felfuttatásában nagy hasznára vált az Adap.tv és más automatizált hirdetési platformok megszerzése.

Az AOL - amelynek tárcsázós internet-szolgáltatására több tízmillióan fizettek elő - 2000-ben felvásárolta a Time Warner mozifilm-gyártó, televíziós és kiadóvállalatot, ami az amerikai cégegyesítések történetének egyik legsikertelenebb fejezete volt. 2009-ben az AOL levált a Time Warnerről, önállóan tért vissza a New York-i tőzsdére.

felvásárlás Verizon AOL
Kapcsolódó cikkek