BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Az Alexandra név használatáért küzdenek

Mintegy 30 Alexandra könyvesbolt átvételéről tárgyal a bérbeadókkal a Bookangel Kft., miután csődbe ment a korábban 56 egységet üzemeltető Rainbow Üzletlánc – közölte lapunkkal a Bookangel, melyet részben a Könyvmolyképző, a Maxim és több más független kiadó tulajdonol és támogat, s így az 50 milliárd forintos könyvpiac 15-20 százalékát lefedő cégek állnak mögötte. A társaság szerint a Rainbow félrevezette az érdeklődőket azzal a bejelentéssel, hogy az üzletek sorsáról megállapodott két kereskedéssel, a Lírával és a Nédiosszal, valójában az Alexandra könyvesboltok többségének tisztázatlan a jövője. A hálózatot korábban üzemeltető, Matyi Dezső pécsi vállalkozó érdekeltségébe tartozó Pécsi Direkt Kft. ellen továbbra is csődbűncselekmény gyanúja miatt nyomoz az adóhivatal, ráadásul 102 hitelező több mint 9 milliárd forintot követel tőle. Fénykorában az Alexandra a magyar könyvpiac 25-30 százalékát uralta, Matyi Dezső azonban idővel a Rainbow felett is elveszítette az irányítást.

A Bookangel annak is keresi a jogi lehetőségét, hogy az Alexandra márkanévvel vigye tovább a boltokat. A mintegy 100-120 dolgozót készek azonnal átvenni, miközben gazdasági szakemberekkel újítanák meg a menedzsmentet. A cég azt állítja, hogy rendelkezik a zökkenőmentes folytatáshoz szükséges logisztikai hálózattal és informatikai rendszerrel. Amint egyezségre jutnak a bérbeadókkal, megkezdik az értékmentést, pontos leltárt készítenek a kiadók fellelhető könyveiről. Mostantól az Alexandra hálózatát eddig ellátó kiadók abban érdekeltek a Bookangel szerint, hogy maradjanak a könyveik a boltokban, illetve a raktárban. Egyrészt azért, hogy elkerülhető legyen a könyvek károsodása, a felesleges szállítási és raktározási költség, másrészt, hogy mihamarabb a polcokra kerülhessenek a kötetek, amint a boltok újra kinyitnak. A független kiadók azért is működnek együtt, hogy fenntartsák a hárompólusú versenyt: ha nem csak a Libri és a Líra marad nagy szereplőként a piacon, könnyebben megőrizhető az ágazatban az egészséges rivalizálás, ezáltal a kiszámíthatóság és a stabilitás, ez pedig közös érdekük a kiadóknak és a vásárlóknak.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.