BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Háromszorosára nő a UPS területe

A UPS megnyitotta új magyarországi székházát és logisztikai központját. A vecsési Airport City logisztikai park területén zöldmezős beruházás keretében épített létesítmény a UPS korábbi csomagszortírozó központjánál háromszor nagyobb, 5200 négyzetméter alapterületen helyezkedik el. A központban több automatizált futószalag működik, melyek óránként háromezer csomag szortírozására képesek. A központban mintegy 140-en dolgoznak, az épület magában foglalja a kiscsomag-, illetve a teheráru-továbbítási üzletág irodáit, valamint a UPS Magyarország székházát is. Az új létesítmény nemcsak hazai, hanem regionális központként is működik majd, így a cég innen fogja irányítani a térség három országának – Magyarország, Románia és Görögország – UPS-operációját. A társaság már túl van a kétmilliárd dolláros európai infrastruktúra-beruházási tervének egyharmadán, ez az új létesítmény pedig nagyban hozzájárul ahhoz, hogy továbbra is összeköthessék magyar ügyfeleiket Európa és a világ más országaival – mondta Nando Cesarone, a UPS európai régiójának elnöke.

Az amerikai befektetések részesedése Magyarországon az elmúlt években egyre növekszik, részben az olyan egyesült államokbeli multinacionális vállalatoknak köszönhetően, mint a UPS, amely még a rendszerváltás előtt jelent meg szolgáltatásaival a magyar piacon, – mondta Magyar Levente, a fejlesztési tárca államtitkára.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.