BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Idén érkezik az új Pixel-generáció

Szinte biztosra vehetjük, hogy az idén jön a tavalyi év egyik legnagyobb pozitív meglepetését okozó készülékcsalád, a Pixel új generációja. A barcelonai Mobile World Congressen tartott háttérbeszélgetés során Rick Osterloh, a Google hardverfejlesztésekért felelős alelnöke elmondta, hogy még ebben az évben érkezik a társaság okosmobiljának új verziója. Azt ugyanakkor nem árulta el, hogy mikor lehet számítani a Pixel 2 és a Pixel XL 2 bemutatására, illetve mennyiért lehet majd megvásárolni őket. A Forbes beszámolója szerint Rick Osterloh kijelentette, hogy a Pixel továbbra is prémiumtermék marad, amiből arra lehet következtetni, hogy az új modellek is – a tavalyiakhoz hasonlóan – a legújabb iPhone és Galaxy S mobilok árához közelítenek. A Pixel 649, míg a Pixel XL 769 dollártól volt megvásárolható.

A technológiai portálokon már több felvetés és információ látott napvilágot azzal kapcsolatban, milyenek lesznek az új Pixel készülékek. Valószínűleg vízálló kialakítást kapnak, ami a piaci trendeket figyelembe véve szinte már elvárásnak számít a prémiumeszközök körében. Emellett célszerű lenne csökkenteni a keretet is, figyelembe véve, hogy a nagy gyártók csúcstelefonjai már minimális kávával kerülnek piacra. Eddig a legizgalmasabb felvetést a 9to5Google portál szolgáltatta, információja szerint ugyanis eltűnik az új Pixelekről a 3,5 milliméteres fejhallgató-csatlakozó.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.