BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Követhető lesz egyes levelek útja

A jövő év közepétől minden ügyfél számára követhető lesz a postai könyvelt levélküldemények – vagyis az ajánlott, a tértivevényes és a hivatalos iratok – útja a feladástól az átvételig. Mindez egy most induló fejlesztés eredménye lesz, amelyet az Európai Unió 2,4 milliárd forinttal támogat, ehhez a posta saját forrásból 1,9 milliárd forintot tesz hozzá – ismertette Illés Zoltán, a Magyar Posta Zrt. elnök-vezérigazgatója a csütörtöki sajtótájékoztatón. Az ügyfelek a személyes kézbesítésű levelek átvételekor már nem papírlapon, hanem elektronikus eszközön írnak alá, és a küldeményazonosító ismeretében a posta digitális csatornáin lehetőség lesz a könyvelt levelek életútjának követésére – ismertette Illés. Tavaly 47 millió ajánlott, 14 millió tértivevényes és 52,5 millió hivatalos irat fordult meg a postán – tudtuk meg a társaságtól, így az új fejlesztés éves szinten mintegy 115 millió küldeményt érint.

A fejlesztés keretében a posta bevezet egy új levélterméket, a regisztrált közönséges küldeményt. Ez ugyan nem személyes átvételhez kötött, de a kézbesítő a levél postaládába helyezésekor elektronikus eszközön rögzíti a kézbesítést, amelynek alapján az ilyen típusú küldemények feladói részére a posta kézbesítési statisztikát tud készíteni. A fejlesztésekre azért is szükség van, mert a postának egyre erősödő valódi piaci versenyben kell helytállnia – mondta Bártfai-Mager Andrea, a postaügyért is felelős kormánybiztos. Csepreghy Nándor, a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára hozzátette: a posta fejlesztéseivel bizonyíthatja, hogy egy állami vállalat nem feltétlenül piacképtelen, veszteséget termelő cég a valódi versenypiacon.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.