BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Kritikus évekre számíthatnak a cégek

A vállalkozók nagyon várják a vissza nem térítendő EU-támogatást, és március végéig a pályázatok 99,9 százalékát ki is fogják írni – indította a kerekasztal-beszélgetést Essősy Zsombor, a MAPI vezérigazgatója. Koncz Barbara, a PwC adótanácsadás üzletágának vezető menedzsere szerint a kkv-k fejében az rögzült, hogy ez ajándék pénz, s ebből a felfogásból minél előbb el kell mozdulni. Ha ez nem sikerül, akkor irányváltáson kell gondolkozni – szögezte le Koncz Barbara. „Az ajándék pénz rendszerének megszüntetésével egyet tudok érteni – mondta –, de úgy látom, a kkv-k erre még nincsenek felkészülve.” A szakértők szerint a következő három-öt év több szempontból is kritikus lesz a kkv-knak. Az e cégeket vezetők csupán 27 százaléka 40 év alatti, és 70 ezer olyan társaság van, amelynek a tulajdonosai 55 évesek vagy annál idősebbek.

Kovács Patrik, a Fiatal Vállalkozók Országos Szövetségének elnöke szerint a kkv-k egyik legnagyobb hibája, hogy csak két lépéssel tekintenek előrébb, de ennél sokkal távolabbra, messzebbre kell látni, mivel a világ hihetetlen tempóban fejlődik és változik. Éppen ezért úgy véli, kritikus évek következnek. „A magyar fiatalok jobb helyzetben vannak, mint az európaiak, köszönhetően a vissza nem térítendő támogatásoknak. Akik ambíciót éreznek magukban vállalkozás indítására – mondta Kovács Patrik –, azoknak ez az év valóban sorsfordító lehet.”

Koncz Barbara szerint az egyik legfontosabb kérdés a humánerőforrás, hiszen az automatizálás felé haladunk. Kovács szerint is ebbe az irányba indulnak el a munkaerőhiánnyal küzdő cégek. Krisán László, a KAVOSZ Zrt. vezérigazgatója is úgy ítéli meg, rövidesen alig lesz szükség emberekre a gyárakban.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.