BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Új szűrőprogram indul idén

Ősztől uniós és hazai forrásból új szűrőprogramot vezetnek be Magyarországon, a cél a vastagbéldaganat miatti halálozás csökkentése, a programra 6,57 milliárd forint áll rendelkezésre. A betegséget évente 10 ezer embernél diagnosztizálják, 5 ezren bele is halnak. A program célja, hogy 10 százalékkal csökkenjen a vastagbélrákos betegek száma, s így évente akár 500 ember életét menthetik meg – mondta Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere. Eddig rendszerszinten két egészségügyi szűrőprogramot vezettek be Magyarországon: az emlő- és a méhnyakrákszűrést. Csehországban egy hasonló programmal a végbélrákra visszavezethető halálozást harmadával tudták csökkenteni – ismertette a miniszter. A háziorvosok fele csatlakozott az uniós forrásból elindított szűrőprogramhoz – közölte Szentes Tamás országos tiszti főorvos. Az unió által finanszírozott szűrőprogram 2017–2019 között lesz elérhető, de Ónodi-Szűcs Zoltán azt mondta, hogy 2019 után is biztosítanak rá forrásokat. Egy vizsgálatért ezer forintot fizetnek a háziorvosoknak.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.