BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Tesztpályát létesíthet itthon a Stadler

Erősödnek magyarországi partnerkapcsolataink, most egy vasúti tesztpálya kelet-magyarországi létesítését mérlegeljük – mondta a Világgazdaságnak Peter Spuhler, a svájci Stadler Rail csoport tulajdonosa.

Olyan javítóbázis születésnapját ünnepli a Stadler Pusztaszabolcson, amelyet meg sem épített volna, ha nem várta volna el az üzem indítását a MÁV a 2005-ös motorkocsitenderének nyertesétől. Nem bánta meg ezt a beruházást?

Akkoriban a vasúttársaságok nemigen adták ki külső cégnek a javítást és a karbantartást, ezért mi sem készültünk ilyen beruházásra. Ám jól jártunk vele: a karbantartás alatt jobban megismerjük a járműveket, szorosabb lett a kapcsolat az üzemeltetővel, gyorsabban tudunk reagálni

a kéréseire.

Melyek a további magyarországi tervek?

Már a kiindulópont is magas. Tíz éve 7 fővel indultunk, ma közel 500-an vagyunk. Eddig mintegy 60 millió eurót fektettünk be, s mintegy 200 vonatot rendelt tőlünk a MÁV és a GYSEV. A pusztaszabolcsi bázis után létrehoztuk szolnoki alumíniumkocsiszekrény-üzemünket, ugyanott forgóvázszerviz- és -gyártó egységet létesítettünk, most pedig Pusztaszabolcson indul a vonat-üzembehelyező részlegünk. A következő lépés egy kelet-magyarországi tesztpálya lehet, de még nem döntöttünk, két másik országban is vizsgáljuk a lehetőségeket.

Ám a Szeged–Hódmezővásárhely vonalra szánt tramtrainek szállítása csúszhat, mi­után Lázár János miniszter nehezményezte, hogy a projekt (ideértve a pályát is) kétszer annyiba kerülne, mint amennyi az évekkel korábbi, hazai kalkulációban szereplő összeg volt.

Nagyon speciális termékről van szó, és ki­emelkedően meghatározók az egyedi igények. Lényegében két jármű egyesítését igényli a megrendelő, egy városi pályán futó villamost és egy nagyvasúti sínre tervezett vonatot. Ez az ötvözés extra feladatot, így pluszköltséget is jelent, amelyet ráadásul kis megrendelt darabszámra, nyolc járműre kell terhelni.

Veszélyezteti-e a Stadler magyarországi pozícióit, hogy a magyar kormány terve szerint fel kell éleszteni a kötöttpályás járművek itteni tervezését és gyártását?

Az elmúlt években, magyarországi növekedésünk során, sok technológiát hoztunk ide, és erős partnerségeket alakítottunk ki. Ez még bővül is, miután a Dunakeszi Járműjavítóval megnyertük az emeletes motorvonatok beszerzésére kiírt MÁV-pályázatot, így még nagyobb lehet termékeinkben a helyi beszállítói arány. Az említett tesztpálya létesítése részünkről további elköteleződést jelenthet Magyarország iránt.

Hogyan zárta 2016-ot a csoport?

Fontos, hogy átvészeltük azt az előző három évet, amikor a válság miatt kissé megbolondultak az európai árfolyamok. Tavaly már 2,2 milliárd frankos konszolidált bevételt értünk el, a rendelésállományunk magas volt. Úgy látom, hogy ezt a szintet a további években is tartani tudjuk.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.