Cégvilág

Moszkvában is tárgyalnak majd a Paks II. projektről

„A csúszás miatt Pakson nem lassulnak a munkák, viszont mód lesz az alaposabb megtervezésükre” – válaszolt Süli János a Világgazdaság kérdésére.

Minden országnak a saját adottságai figyelembevételével kell megtalálnia azt a legkedvezőbb energiatermelő technológiai összetételt, amely a karbonmentes gazdaság felé vezet – jelentette ki a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet Atomenergia-ügynökségének (NEA) főigazgatója a Karbonmentes gazdaság ára című tanulmány magyarországi bemutatóján. William D. Magwood hangsúlyozta, hogy az ideális mix meghatározásakor minden energiahordozót figyelembe kell venni, mindazonáltal mostani tanulmányában az ügynökség olyan rendszerek költségeit vizsgálta, amelyekben magas a két szén-dioxid-kibocsátás nélküli technológia – azaz a nukleáris és a megújuló alapú – súlya. Azokat az atom-zöld arányokat keresték, amelyek mellett az áram előállítása a leggazdaságosabbnak ígérkezik. William D. Magwood szerint a megújulók súlya világszerte számottevően nőni fog, ami viszont súlyos piaci feszültségeket is okoz, tehát fel kell készülni az ezzel kapcsolatos kihívásokra.

A kétfajta áramtermelés kombinálásának előnyeire mutatott rá Süli János, a két új paksi atomblokk létesítésért felelős tárca nélküli miniszter is. Példaképpen a Pakson létesülő, 20,6 megawattos naperőművet említette, amely majd a Paksi Atomerőmű területén csatlakozik rá az országos villamosenergia-hálózatra.

Nem a megújulók ellen építünk atomerőművet, a nukleáris és a megújuló alapú energiának olyan összetételét kívánjuk kialakítani, amelynek révén a lakosságnak is olcsó az áram, és az ipar is annyiért jut hozzá, hogy az segítse a versenyképességét.

Fotó: LÁTVÁNYTERV

A Paks II. projekt szükségessége kapcsán kiemelte, hogy tavaly 0,8 százalékkal nőtt az ország áramigénye, ami ugyan kevesebb az előző évi 2,7 százaléknál, de így is reális az az előrejelzés, hogy a következő években átlagosan évi 1,5 százalékkal nő a hazai áramigény. Emlékeztetett: január 23-án újabb rendszerterhelési rekord dőlt meg 6926 megawattal, vagyis már közel a 7000 megawatt. A miniszter szerint a két új blokk mellett szól az is, hogy csökkenteni kell az ország tavaly 31,5 százalékos áramimport-függését, és hogy fel kell készülni a régi, fosszilis erőművek pótlására.

Kérdésekre válaszolva elmondta, hogy Paks II. mintegy 300 ezer oldalas létesítésiengedély-kérelmét akkor lehet beadni, amikor az engedélyezhető is, a sürgetésnek nincs értelme. A csúszás miatt azonban már tart a műszaki és a pénzügyi szerződés módosításának előkészítése, Varga Mihály pénzügyminiszter ez ügyben hamarosan Moszkvába utazik, de a módosítást a parlamentnek is jóvá kell hagynia. „Az orosz féllel kötött hitelszerződés fix áras, törleszteni pedig akkor fogunk, amikortól termel a blokk” – szögezte le a miniszter, aki szerint a finanszírozási szerződés feltételei kedvezők, mert a bármikor, pluszköltségek nélkül előtörleszthető, kiváltani szerinte nem érdemes. Emlékeztetett, hogy összesen 110 számláról van szó, ebből tavaly májusban tízet már rendeztünk.

A csúszás miatt Pakson nem lassulnak a munkák, viszont mód lesz az alaposabb megtervezésükre

– válaszolt Süli János a Világgazdaság kérdésére.

Már készen van a felvonulási területet árammal ellátó transzformátorállomás, márciustól-májustól épül a két iroda, a konyha és az étterem, továbbá fejlesztik a terület megközelítését segítő úthálózatot. A kormány-előterjesztésben lévő ütemezés szerint terítéken van az ipari park fejlesztése, a szálláshelyek bővítése és a kalocsai híd építése, amelyen keresztül munkába jár majd az a 3500 építőmunkás, akiket a két, felújítandó kalocsai laktanyában szállásolnak el.

Az energiastratégia átdolgozásának részeként a munkabizottságok foglalkoznak a Paks II. kapcsán szükséges energiatárolási módokkal is. A legolcsóbb a tárolós-szivattyús megoldás lenne, de a hazai adottságok szűkösek, s a környezetvédők tiltakozásával is számolni lehet. Lehetőséget kínál az elektromobilitás is – beleértve az e-buszokat és a lakossági hőtárolást –, egy vezérelt, okosrendszer bevetésével.

energia NEA Süli János atomerőmű Paks II
Kapcsolódó cikkek