Cégvilág

Nem került eladósorba a repülőtér

A kemény kormányzati fellépés hatására tárgyalóasztalhoz ültek a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér külföldi tulajdonosai, az üzemeltetési jogok értékesítése azonban nem téma.

A kormány és a Budapest Airport Zrt. (BA) között zajlanak tárgyalások, de azok kizárólag a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér jövőbeni fejlesztéséről szólnak – így reagált a társaság a Világgazdaságnak annak kapcsán, hogy felmerült-e a részükről a főváros szomszédságában fekvő reptér üzemeltetési és vagyonkezelési jogának eladása. A kérdés azután vált ismét aktuálissá, hogy a közelmúltban két miniszter – a Miniszterelnökséget vezető Gulyás Gergely és az innovációért és technológiáért felelős Palkovics László – is felvetette Ferihegy működtetésének újraértékesítését.

A BA tulajdonosaira utalva az előbbi úgy fogalmazott, hogy

a legjobb az lenne, ha eladnák a repteret, és elmennének, az utóbbi pedig arról beszélt, hogy fontolják meg, hogy eladják annak, aki működtetni tudja. Hozzátette, hogy a kormány tárgyalásban áll a tulajdonossal, és amennyiben az egyeztetés nem vezet eredményre, akkor kérni fogja tőle a reptér eladását.

Fotó: MTI

Az egyeztetések tényét most tehát megerősítette lapunknak a cég. Megkeresésünkre azt írta, hogy a kormánnyal folytatott intenzív párbeszéd eredményeként, a szolgáltatások minőségének fejlesztése érdekében május óta dolgoznak közös munkacsoportban a kabinettel.

Mindez a repülőtérre érkező és onnan induló utasok sokkal nagyobb mértékű elégedettségét szolgálja majd

– közölte a BA. Erre a cég szerint azért van szükség, mert a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér Magyarország egyik legfontosabb létesítménye, minőségének a fejlesztése közös érdek.

A teljes cikket a Világgazdaság hétfői számában olvashatja

üzemeltetés Budapest Airport Zrt. kormány Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér
Kapcsolódó cikkek