Cégvilág

Zöld jelzést kapott a piacvezető létesítményüzemeltető tranzakciója

A hazai facility management iparág piacvezetője hivatalosan is összefonódott a dán multi magyar leányával, miután a versenyhivatal nem talált semmi olyan okot, amely további vizsgálatot indokolna a tranzakció kapcsán.

Hatósági bizonyítványt adott ki a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) a B+N Referencia Zrt. közvetlen egyedüli irányításszerzésére az ISS Facility Services Létesítménygazdálkodási Kft. felett – derült ki a hatóság honlapján frissen közzétett versenyhivatali döntésből. Az erre vonatkozó engedélyeztetési kérelmet április közepén nyújtotta be a B+N. Az alig egy héttel később, április 21-én kelt GVH-határozat a versenytanács egyetértésével született meg, és azt mondja ki, hogy az összefonódás kapcsán nem áll fenn olyan ok, amely további vizsgálat elrendelését indokolná.

Ezzel hivatalosan is megvásárolta a B+N az ISS magyarországi leányát.

Az ISS Global A/S egy dániai székhelyű nemzetközi, tőzsdén jegyzett vállalat, amely még 2018 végén jelentette be, hogy más régiók mellett a kelet-európai érdekeltségeit is leépíti. A világ egyik legnagyobb karbantartó cége ezt belső átalakításokkal indokolta. A nemzetközi tenderben a B+N Referencia nyerte meg a magyarországi leányvállalat megvásárlási jogát, de nemcsak ez, hanem a csehországi, szlovákiai és román érdekeltségek is hozzá kerültek. Az utóbbiak tulajdonjoga az aláírás után azonnal átszáll a B+N-re, a magyarországi üzlet véglegesítéséhez azonban kellett a jóváhagyása is.

Fotó: Shutterstock

Ez a portfólió összesen évi 70 millió euró árbevételt ér el, és közel négyezer alkalmazottat foglalkoztat.

Fő profilja a takarítás, a műszaki üzemeltetés, a catering- és a biztonsági szolgáltatások. A hazai vállalat, az ISS Facility Services Létesítménygazdálkodási Kft. a takarítási, épületüzemeltetési, őrzés-védelmi és cateringpiacokon aktív. Döntően nemzetközi nagyvállalati ügyfeleinek nyújt integrált üzemeltetési szolgáltatást. Nettó árbevétele a 2018-as 4,5 milliárd forintról 50 százalékkal, 6,85 milliárd forintra nőtt 2019-ben.

A B+N az elmúlt két évtized alatt piacvezetővé vált Magyarországon ebben a jellemzően kompetitív szegmensben. Évek óta stabil szereplője az 500 legnagyobb árbevételű hazai vállalati rangsornak.

Nettó forgalma folyamatosan nőtt: 2019-ben 36 milliárd forintot ért el, ez közel 55 százalékos plusz volt egy év leforgása alatt. Profitja ugyanilyen léptékben javult a négymilliárd forintos szintre. A B+N ügyfelei között a hazai nagyvállalati szektor meghatározó képviselői mellett állami intézmények is szerepelnek. A társaság a felvásárlással a térségben is meghatározó létesítményüzemeltetővé vált. A tranzakció előtt a belföldön 6000 munkatársat alkalmazó vállalkozás – a létszám a régiós fúzióval túllépi a 10 ezret – korábban logikus lépésnek értékelte nemzetközi terjeszkedését, ami egyértelműen következik eddigi sikereiből.

Mivel Európa kékgalléros munkavállalói alapvetően a kelet-közép-európai régióból származnak, meggyőződésem, hogy a jelentős régiós munkaerőbázis a nyugat-európai versenyképességünket is javítja. Ezt a versenyelőnyünket a jövőben kihasználva, ebbe az irányba is építkezünk majd

– mondta Kis-Szölgyémi Ferenc vezérigazgató.

A B+N saját kutatás-fejlesztési részleggel is rendelkezik, amely olyan automatizálási megoldásokat dolgozott ki, mint a 2019-ben bemutatott autonóm ipari takarítórobot, vagy a tavalyi fejlesztésű mobil UV-s fertőtlenítő eszköz.

műszaki üzemeltetés fúzió biztonsági szolgáltatások catering GVH B+N létesítményüzemeltetés iss takarítás
Kapcsolódó cikkek