Cégvilág

Ezekre az e-autókra lehet vásárlási támogatást kérni

Várhatóan perceken belül kimerül majd az elektromos autó vásárlását támogató pályázat kerete, amelyen keresztül körülbelül ezerkétszáz jármű talál majd gazdára, miközben az e-autók iránti igény ennek mintegy a tízszerese.

Közel egy év várakozás után ismét támogatja az állam az elektromos autók vásárlását. Tavaly 5,88 milliárd forinttal segítette elektromos személygépjárművek beszerzését, az idei pályázat első szakaszában, június 14-től ennél kisebb keret áll rendelkezésre. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium az idén három szakaszban összesen hárommilliárd forintot biztosít a programra vissza nem térítendő támogatás formájában.

A legfeljebb ötszemélyes és maximum 12 millió forint értékű autók esetében a támogatás intenzitása akár 50 százalékos is lehet, de nem több, mint 2,5 millió forint. A 12–15 millió forint közötti vételár esetében 12,5 százalékos intenzitás mellett legfeljebb 1,5 millió forint lehet a támogatás összege.

Fotó: Máthé Zoltán / MTI

A hét- vagy többszemélyes gépjárművekre legfeljebb 50 százalékos intenzitás mellett 2,5 millió forint támogatást lehet elérni, ha a jármű ára nem haladja meg a 14 millió forintot. Ha az ára 14 és 17 millió forint közé esik, akkor maximum 11 százalékos intenzitás mellett 1,5 millió forint támogatás kapható.

A pályázati forrás akár húsz perc alatt kimerül majd – mondta Gablini Gábor, a Gépjármű Már­kakereske­dők Országos Szövetségének (Gémosz) elnöke, véleményét a tavalyi pályázati tapasztalatokra és a szervezet által készített igényfelmérésre alapozva.

A pályázat nagyjából 1200 autó vásárlását támogatja, az előzetes felmérésünk szerint azonban több mint tízezer érdeklődő magánszemély és cég várja a felhívást

– emelte ki a Világgazdaságnak. Kedvező fejlemény, hogy az idei pályázat meghirdetésekor a tárca rugalmasan reagált a tavalyi tapasztalatokra, például megemelte a 11 millió forintos értékhatárt 12 millióra, és most már összevonható a pályázat a nagycsaládosok autóvásárlási támogatásával.

Fotó: AFP

Az elmúlt egy évben bővült a kínálat, már huszonötféle elektromos autó közül válogathatnak a pályázók, és jelentős készletekkel várják a vásárlókat a kereskedők. Gablini Gábor szerint

az idei kiíráson jól szerepel majd a Mercedes, a Volkswagen, a Nissan, a Renault, a Hyundai, a Kia, de bejelentkezett a Dacia is.

Mivel a piacon erős verseny alakult ki, több gyártó még a pályázati támogatáson felül is nyújt kedvezményeket, a Gémosz elnöke úgy tudja, több százezres, akár milliós árengedményekkel is beszállhatnak a gyártók.

A pályázat mindhárom oldalon kedvező hatást érhet el, az állam sikeresen tudja támogatni a kitűzött céljait, a kereskedőknél élénkül a forgalom, a vásárlók pedig kedvezményesen jutnak hozzá a járművekhez. Gablini Gábor szerint arra azonban érdemes lenne kormányzati megoldást találni, hogy a támogatások volumene meg tudja közelíteni a valós keresletet.

Bár a pályázat új elektromos autókra vonatkozik, mindenképp hat a használt autók piacára is.

A pályázat pozitív hatásai egyértelműek, de a kereskedők számára nehezíti az importból származó használt elektromos autók értékesítését

– mondta a Világgazdaságnak Fojt Attila, a Magyar Gépjármű-kereskedők Országos Egyesületének elnöke. A rövid távú nehézségek ellenére azonban középtávon kimondottan jó hatása van a használt autók piacára a pályázatnak, hiszen néhány év múlva ezek a járművek a másodlagos piac kínálatát fogják bővíteni.

Nissan e-autó Gablini Gábor Kia autóvásárlási támogatás Gémosz Renault Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) Dacia Hyundai
Kapcsolódó cikkek