Cégvilág

Jelentősen növelte exportját a mohácsi vágóhíd

Hatmilliárd forinttal, az előző évi árbevétele csaknem tizedével fejelte meg tavalyi forgalmát a Pick Vágóhíd Kft. érdekeltségébe tartozó MCS Vágóhíd Zrt.

– derül ki a nyilvános cégbeszámolóból, miként az is, hogy a tavalyi évet 3,3 milliárd forintos mínuszba fordult tőkével kezdő cég májusban tőkeemelést hajtott végre, ezzel saját tőkéje 4,7 milliárdra emelkedett. A társaság éves vesztesége a 2019-es 5 milliárdról tavaly 2 milliárd forintra mérséklődött.

A 2020-as évet 69,4 milliárd forint árbevétellel záró vállalat növekedésének motorját az pörgette, a belföldi értékesítés ugyanis 1,7 milliárd forinttal, összességében 5 százalékkal csökkent az egy évvel korábbihoz mérten. Mindeközben 7,8 milliárd forinttal, 24 százalékkal bővült a hús- és baromfikészítmények előállításával foglalkozó cég külföldről származó bevétele.

Fotó: Dunántúli Napló

A külpiaci áruforgalom jelentős növekedésének hatására az export már a társaság nettó árbevételének majdnem a felét adja, a kivitel összértéke tavaly 32,6 milliárd forint volt. Az export 75 százalékát, 24,4 milliárd forintnyi árut az EU-országokban értékesítette a húsipari cég, amelynek legjelentősebb külpiaca Románia, ahonnan tavaly 9,8 milliárd forint bevételt könyvelhetett el, Lengyelországból 4,6 milliárd, Olaszországból és Spanyolországból egyaránt 1,9 milliárd, Bulgáriából pedig csaknem 1,2 milliárd forint forgalom származott. Az unión kívüli külpiacok közül a legnagyobb az Egyesült Államok, ahova tavaly 3,5 milliárd forint értékben, Bosznia-Hercegovinába 2,1 milliárd, Montenegróba pedig több mint 1,5 milliárd forintért exportált az MCS Vágóhíd Zrt.

A 26 ezer négyzetméteres, évi egymillió sertésre méretezett vágóhíd hosszú és rövid lejáratú kötelezettségeinek összege egyaránt jelentősen csökkent tavaly: a hosszú lejáratú 2 milliárd forinttal 5,8 milliárdra, a rövid lejáratú pedig 14,8 milliárdról 10,8 milliárdra. A társaság eszközállományának összértéke 27,8 milliárd forint volt, az előző évhez képest 3,2 milliárd forinttal alacsonyabb. A Pick Szeged Zrt. alapanyag-beszállítójaként, a Bonafarm csoport stratégiai partnereként jegyzett cégnél tavaly 700 alkalmazott dolgozott, közülük 590 fizikai dolgozó, akiknek döntő részét a mohácsi vágóhídon és húsüzemben alkalmazták. A vállalati bérköltség változatlan maradt, 3 milliárd forint körül alakult tavaly.

Az MCS Vágóhíd Zrt. modern vágó-, csontozó-, daraboló- és csomagolóüzeme 2016-ban egy zöldmezős, 21 milliárd forintos beruházás keretében valósult meg Mohácson, ahol műszakonként 3200 sertés és 400 koca levágására képesek, a csomagolási kapacitás napi 130 tonna.

MCS Vágóhíd Zrt. Mohács húsipar
Kapcsolódó cikkek