Cégvilág

Jeff Bezos a NASA-nak udvarol

A nagy nyilvánosságot kapó űrutazásáról sikeresen visszaérkező Amazon-tulajdonos továbbra sem tudja kiverni a fejéből a világűrt. Nemcsak visszamenne oda, hanem eszközöket is gyártana.

Jeff Bezos a most a NASA ajtaján kopogtat üzleti ajánlatával, hogy bekapcsolódhasson a következő Holdra szállásba – számolt be róla a New Atlas . A NASA korábban már leszerződött Bezos versenytársával, SpaceX cégével, hogy emberi Hold-leszállási rendszert gyártson nekik. Bezos most kétmilliárd dolláros kedvezménnyel kilincsel az ügynökségnél.

Fotó: AFP

A Bill Nelson NASA-vezetőnek hétfőn küldött ajánlatában Bezos egyértelműsítette, hogy a megállapodás esetén az első két évében lemondana akár 2 milliárd dollárról, amennyiben a NASA beépíti a Blue Origin Blue Moon Holdraszállító-egységét az ügynökség Human Landing System programjának kulcselemei közé. Mindemellett a Blue Origin saját maga finanszírozna egy Kék Hold tesztindítást az alacsony Föld körüli pályára. Egy ilyen teszt értékét több száz millióra saccolják a szakértők.

Úgy vélem, ez egy kiemelten fontos küldetés

– emelte ki Bezos.

Megtiszteltetés számomra, hogy felajánlhatom erőforrásaimat, és hálás vagyok, hogy olyan anyagi helyzetben vagyok, hogy ezt megtehettem

– fűzte hozzá az Amazon alapítója.
Ugyanakkor a SpaceX-szel korábban megkötött szerződés módosítása Bezos elképzeléseinek és érdekeinek megfelelően messze nem olyan egyszerű, mint amilyennek a Blue Origin tulajdonosa leírja. Az űrügynökség már áprilisban bejelentette, hogy a SpaceX Starship rendszerével fogja 2024-ben, majdnem fél évszázad után a Holdra szállítani a következő űrhajósokat. Elon Musk cége mellett a Blue Origin és a Dynetics is szeretett volna bekerülni a projektbe, végül a Tesla-vezér vállalata került ki győztesen.
Jeff Bezos 2 milliárd dolláros ajánlata a vállalat legújabb – és minden bizonnyal a legkétségbeesettebb – erőfeszítése arra, hogy a NASA mégis a Blue Origin Blue Moon leszállóegysége mellett tegye le a voksát. Azonban nem ez volt az Amazon-alapító első próbálkozása. 2019-ben Bezos találkozott Jim Bridenstine akkori NASA-vezetővel az ügynökség központjában, és felajánlotta, hogy kifizeti a Blue Origin holdjáró demonstrációs küldetésének 30 százalékát, ami akkori árfolyamon közel 200 millió dollár lett volna.

A SpaceX szerződésének köszönhetően a világ leggazdagabb embereinek látványos űrversenyében Musk áll a legelőkelőbb helyen.

A Tesla-vezér cége korábban több sikeres űrprojektnek is részese volt, ráadásul egy Teslát is kirepítettek a világűrbe. A hónap elején Jeff Bezos, és a Virgin Galactic alapítója, Richard Branson is rövid űrutazással hívta fel magára a figyelmet, miközben több petíció is indult, hogy a Kármán-vonalon kívülre merészkedő milliárdosok maradjanak is ott.

Elon Musk Blue Origin NASA Jeff Bezos űrutazás
Kapcsolódó cikkek