Eddig legalább négy esetben követett el a Lidl Magyarország Bt. jogsértést a hatósági áras termékek értékesítése kapcsán – ez derül ki a jogerős fogyasztóvédelmi határozatok átvizsgálásából. Ezekért a hatóságok összesen kis híján 4 millió forintra bírságolták a kiskereskedelmi láncot.

Fotó: Kallus György

A Lidl nem azon bukott meg, hogy drágábban adta volna a jelen állás szerint október 1-jéig hatósági áras termékeit – ahogy arra az Aldi esetében volt példa –, hanem mert az egyes hatósági áras termékekből kisebb készletet tartott az adott boltjában, mint amennyit kötelező lett volna. 

Barcson nem árult lisztet a Lidl

A Somogy Megyei Kormányhivatal Fogyasztóvédelmi Osztálya március 16-án tartott helyszíni ellenőrzést Barcson az egyes alapvető élelmiszerek hatósági árának témavizsgálatában. Ennek során bukott ki, hogy 

a Lidl itteni áruháza bizonyítottan nem rendelkezett a BL 55 búzafinomliszt hatósági áras termékkel.

A hatóság emiatt egymillió forint fogyasztóvédelmi bírságot szabott ki. A törvény egyértelműen fogalmaz: az árak megállapítását rögzítő 1990. évi LXXXVII. törvény veszélyhelyzet ideje alatt történő eltérő alkalmazásáról szóló kormányrendelet szerint a kereskedő köteles a 2021. október 15. napján forgalmazott, az idén februártól hatósági áras termékek további forgalmazására és ezekből naponta legalább a hét adott napjára vonatkozó, 2021. évi átlagos napi mennyiséggel rendelkeznie.

Fotó: Kallus György

A fogyasztóvédelem nem volt elnéző, a jogszabály alapján 50 ezer forintos büntetéssel is beérhette volna. Helyette egymilliót állapított meg, igaz, lehetőségében állt 3 milliót is kiszabni.

Siófokon is megfeledkezett a lisztről a Lidl 

Ugyancsak a Somogy Megyei Kormányhivatal szúrta ki hatósági ellenőrzés során április 12-én (kedden), hogy a Lidl Magyarország siófoki üzlete nem rendelkezett a kínálatában hatósági áras BL 55 búzafinomliszttel. Nem egyszeri alkalomról volt szó, ugyanez a bolt egy nappal korábban se árult ilyet, április 10-én (vasárnap) pedig mindössze négy darab búzafinomliszt-termék volt a polcain. Mindez azért is volt szembeötlő, mert a vállalkozás által megküldött adatok szerint

az érintett termék 2021. évi átlagos napi mennyisége vasárnap 291, hétfőn 385, az ellenőrzés napján, kedden pedig 300 kilogramm volt.

A jogszabály alapján ugyanennyi mennyiséget kellett volna tartania a Lidlnek az idén is. A mulasztásra a fogyasztóvédelmi főosztály válasza ugyancsak egy egymillió forintos bírság volt.

Székesfehérváron semmi sem stimmelt a Lidl polcain

A legnagyobb fogás a Fejér Megyei Kormányhivatalé, amely február 3-án folytatott le a székesfehérvári Lidl boltjában hatósági ellenőrzést, és gyakorlatilag semmit nem talált rendben a hatósági áras termékek körében. 

Lidl
Fotó: Kallus György

A vállalkozás az eljárás során nem igazolta, hogy az ellenőrzés napján a hét adott napjára vonatkozó, 2021. évi átlagos napi mennyiséget árusította a hatósági áras termékekből. A jogsértés hatféle termékkört érintett, tehát 

  • a kristálycukrot, 
  • a búzafinomlisztet, 
  • a finomított napraforgó-étolajat, 
  • a házi sertéscombot, 
  • a csirkemell, csirke far-hát, csirkehát, csirkefar, csirkeszárnyvéget, 
  • valamint a 2,8 százalékos zsírtartalmú tehéntejet is.

A hatóság 1,8 millió forintra büntette a céget.

A Lidl azzal érvelt, hogy a mennyiség számításánál az országos átlagértéket úgy kalkulálták ki, hogy egyedileg minden boltjukra lebontva számolták ki a 2021. évi adatok alapján. Így szerintük összességében teljesül a jogszabály által a kiskereskedőre előírt átlag szerinti mennyiség biztosítása, és minden boltban garantáltan rendelkezésre fog állni a szükséges mennyiség, amihez az adott bolt vásárlóközönsége hozzászokott.

Mi értelme lenne Siófokon annyi húst kitenni a pultba most, mint egy forgalmas budapesti boltban

– tették fel a kérdést a hatóságnak. Csakhogy a hatóság rámutatott: a vállalkozás a hatósági áras termékek közül naponta legalább a hét adott napjára vonatkozó 2021. évi átlagos napi mennyiség árusítására köteles azért, hogy a hatósági ár bevezetését követően is a megszokott kínálatban álljanak a fogyasztók rendelkezésére az érintett termékek. Vagyis az adott napra vonatkozó átlagot szükséges a polcokra kihelyezni, nem pedig egyedileg kalkulálva.

A csirkemellel is meggyűlt a baja a Lidlnek

A Fejér Megyei Kormányhivatal egy másik Lidl üzletet is felkeresett Székesfehérváron. Március 21-én „az egyes alapvető élelmiszerek hatósági árának ellenőrzése” témavizsgálat keretében azt vette észre, a vállalkozás nem tett eleget a jogszabály előírásának, és az ellenőrzés napján 

csirkemellből nem árusított legalább akkora mennyiséget,

mint amekkora a hét adott napjára vonatkozó 2021. évi átlagos napi forgalmazott mennyiség volt. 

A Lidl szerint a hétfői napi átlagos mennyiség bőven rendelkezésre állt. A fogyasztóvédelmi osztály ezt nem fogadta el, és 150 ezer forintos büntetést számlázott ki a kiskereskedelmi láncnak.