Hamarosan véget érnek a tavaly júliusban kezdődő felújítási munkák és a budapestiek teljes egészében visszakapják a Blaha Lujza teret. Hogy pontosan mikor, arra kétféle válasz létezik, a fővárosi vezetők – már nem először – ugyanis egészen speciális módon értelmezik a határidős ígéreteket.

Blaha Lujza tér
Fotó: Bánkúti Sándor / Ripost

A rekonstrukcióra még 2019 tavaszán adta áldását a Tarlós István vezette fővárosi közgyűlés, amelynek műszaki tartalma szélesebb volt a mostaninál, csakhogy az új főpolgármester, Karácsony Gergely a projekt racionalizálására hivatkozva átszabta a komplett beruházást egy különös számháború keretében. Karácsony kabinetfőnöke, Balogh Samu akkor azt ígérte, 2022 végéig adják át a teret, ám a Budapesti Közlekedési Központ egyre többször kommunikált őszi befejezést. Amikor szeptember közepén elkezdték cserélni a már lerakott térkövek egy részét, a BKK Facebook-oldalán azt írta, még az ősszel befejeződik a Blaha Lujza tér felújítása. 

 

Tél, ősz, év vége, ősz

Ehhez képest a BKK beruházási igazgatója, Horváth László a cég honlapjának adott interjújában azt mondta, amit a munkakezdésnél ígértek, be is tartják: az év végéig átadják a közteret. Bár az „ősszel elkészül” és az „év végéig” között minimális a különbség egy ekkora projektnél, a főváros esetében igenis van jelentősége, ha onnan nézzük, hogy naponta 2,6 millió forintot veszít Budapest azzal, hogy a városháza megfúrta a BKV reklámhelyeinek kiszervezését.

Megkerestük a BKK-t, hogy mi okozza a különbséget az őszi és téli befejezés ígérete között, amire a cégnél úgy reagáltak, hogy

a felújítási munkák az ősszel elkészülnek, és kezdetét veszi a műszaki átadás-átvétel. Ennek során – ahogy az interjúban is szerepel – átnézik a területet, és ha szükséges, javításokat kérnek, ezért még néhány hétig láthatunk kisebb helyszíni munkákat decemberben is.

A tér tehát el is készül őszre, meg nem is.

Az M3-as metró ütemtervét simán átírták

A főváros nem először alkalmazza ezt a trükköt egy-egy projekt ügyében. A legismertebb, amikor a VG elsőként írta meg, hogy megint csúszott egy negyedévet az M3-as metró átadása. Karácsony Gergely másnap „félreértésen alapuló hírként” magyarázta cikkünket (később hazugságként), miközben cáfolatában gyakorlatilag megerősítette, hogy leghamarabb a második negyedévben áll vissza a forgalomba a metró a teljes vonalon. De itt még nem ért véget a történet: a főváros utólag átírta az M3-as metró ütemtervét, hogy ne látszódjon a csúszás. A projekt oldalán „a teljes M3 metróvonal utasforgalomnak történő átadása tervezetten 2023 első negyedéve” részt egyszerűen átjavították arra, hogy „az M3-as metró teljes vonalán a felújítási munkálatok befejeződnek 2023 márciusában”. Csakhogy a kettő között ordít a különbség, a munkálatok befejezése ugyanis nem jelenti azt, hogy az utasok használhatják is a felújított M3-as metrót, hiszen csak ezt követően végzik el a hatósági ellenőrzéseket.

Az említett interjúban egyébként Horváth László beruházási igazgató azt is mondta,

az ember egy idő után immunis lesz a beruházást rossz színben feltüntető hírekre.

A főpolgármester szerint példás projekt a Lánchíd felújítása, csakhogy…

Karácsony Gergely pénteken a Lánchíd felújításáról is posztolt közösségi oldalán. Azt írta, december közepétől szabad a Lánchíd a buszok, a taxik és a kerékpárosok számára. Hozzátette, az eredeti ütemtervnek megfelelően és költségkereten belül halad a felújítás, és véleménye szerint önmagában ez is említésre méltó, mert „mifelénk nem így szoktak menni az ilyen hatalmas beruházások. De ez, a Lánchíd felújítása, fővárosi beruházás”. Úgy tűnik, a főpolgármester elfelejtette, hogy a BKK közbeszerzési bírságot kapott a Lánchíd felújítása miatt, miközben a Tarlós-éra fejlesztései többéves csúszással és csökkentett tartalommal indultak el vezetése alatt. 

„Hogy a Lánchíd felújítása miért csúszott másfél évet, ember nincs, aki meg tudná indokolni” – mondta a VG-nek Tarlós István, aki szerint az is érhetetlen, miért került ki a projektből a pesti oldalon a villamosalagút rekonstrukciója, amely ha később elkezdődik, ismét le kell zárni a hidat. A Lánchíd felújítása összességében a megismételt pályázaton sem lett olcsóbb, sőt, az időközben jelentkező építőipari miatt 5,5 milliárd forinttal emelkedett a költsége az előző és a jelenlegi főpolgármester idején lebonyolított pályázatok között.

Karácsony Gergely nem ezt ígérte: a BKV-n is spórol a főváros

Hónapokra leállítja a fogaskerekűt a főváros vezetése, hogy ezzel 120 millió forintot takarítson meg. Karácsony korábban azt mondta, a bezárás nem megoldás semmire, a VEKE viszont azt állítja, megpecsételheti a legendás vonal sorsát, hogy a főpolgármesternek „nem a szíve csücske”.