A gazdasági helyzet nehezebbé válása kedvez a körbetartozás jelenségének. A szituáció nem drámai, de 

nőtt a kifizetetlen számlák mennyisége

– mondta a VG Podcastnak az Atradius hitelbiztosító országigazgatója. Vanek Balázs ugyanakkor jelentős csődhullámtól nem tart, de a szerinte a „piac tisztulása” még az idén megtörténik. 

Míg két évvel ezelőtt a számlák 2,3 százalékát kellett leírni, mára ez az arány az öt százalékot is eléri, ami megalapozza a cégek pesszimizmusát 

– tette hozzá.

Man sitting in modern officeTired man sitting at desk in modern office
A számlák rendszeresen okoznak fejfájást a menedzsereknek

A cég felmérése szerint a válaszadók fele tart attól, hogy idén lassabban fizetik ki a számláikat a vevőik, mint tavaly. Ez egy százalékkal meghaladja a közép-európai átlagot. A késedelmes fizetést jellemzően a vevők rossz likviditási helyzete okozza. Emellett folyamatosan nő az átlagos törlesztési idő is, az élelmiszeriparban már elérte a 80 napot. A szektorban a fizetési határidő is emelkedett, immár 43 nap a jellemző, ami öt nappal több a 2021-es adatnál. Vanek Balázs kiemelte, hogy egyes cégek úgy próbálták erősíteni cash-flow pozíciójukat, hogy kedvezményt adtak vevőiknek az adott számla korai kiegyenlítése esetén. 

Keresse a VG Podcastet a kedvenc alkalmazásán!

Spotify: VG Podcast

Anchor: VG Podcast

Google Podcasts: VG Podcast

Radio Public: VG Podcast

Breaker: VG Podcast