Lekerült a tízmilliomodik elektromos kormánymű a maklári Robert Bosch Automotive Steering Kft.-nél, a Bosch egyik legnagyobb, elektromos kormányműveket gyártó cégében – írja Heol.
A vállalat két telephelyén, Makláron és Egerben mintegy 1600 munkatárs gyárt kormányműrendszert több mint ötven járműgyártó – köztük prémium- és elektromos autómárkákat, személygépkocsikat és tehergépjárműveket előállítók – számára világszerte.
A legmodernebb körülmények között, digitalizált, mesterséges intelligenciával támogatott környezetben gyártjuk a járművek egyik legfontosabb részét, a kormányműveket. Célunk, hogy partnereinkkel együttműködve vezető szerepet töltsünk be a jövő technológiáinak alkalmazásában, hogy új generációs termékeink a vezetés kényelmét és biztonságát szolgálják
– mondta Michael Zink, a maklári Robert Bosch Automotive Steering Kft. ügyvezető igazgatója.
Összesen mintegy 6,5 millió terméket és részalkatrészt gyártanak évente, azaz átlagosan minden harmadik másodpercben legördül egy termék a gyártósorokról.
A maklári Bosch gyár a kormányoszlopok és -tengelyek fejlesztésben is fontos szerepet tölt be.
Egy negyven mérnökből álló csapat nemzetközi környezetben fejleszt buszok és kamionok számára kormánytengelyeket és -oszlopokat. Ők felelnek a prototípusok gyártásáért is.
Az idén húszéves cég mára a régió meghatározó vállalatává és egyik legnagyobb foglalkoztatójává vált. Húsz évvel ezelőtt a Robert Bosch GmbH és a ZF Friedrichshafen 50-50 százalékos tulajdonrésszel megalakított vállalata egy futószalaggal és 35 alkalmazottal kezdte meg a termelést Egerben. A gyártás folyamatosan bővült, 2006 óta készítenek hidraulikus, 2012-től elektromos kormányműveket.
A kapacitásbővülés miatt Makláron új üzemet építettek, ahol 2014 óta folyik a termelés. 2015-ben a Bosch a vállalat egyedüli tulajdonosa lett.