BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok
null

Temu: a kínai e-kereskedő világsikere – és amit tudni kell róla

Az üstökösként feltűnt internetes áruház masszívan veszteséges, és az is marad még évekig, ám tulajdonosai mégsem aggódnak emiatt, a fogyasztók pedig az alacsony árak vonzásában egyre többet költenek az e-kereskedelmi portálon. A Temu jókor volt jó helyen, tartós üzleti sikerére azonban nagy tétben egyelőre nem érdemes fogadni.

A szuperalacsony, ráadásul a vásárló saját fizetőeszközében, árfolyamváltozásoktól függetlenül meghatározott ár, az ingyenes házhoz szállítás és a széles áruválaszték meggyőző érvként szolgál arra, hogy az internetes beszerzésekre rákapott emberek milliószám keressék fel a kínai Temu e-kereskedelmi vállalat piacterét. S hogy a PinDuoDuo (PDD) csoportról leágazó Temu az ismertségét fokozza, olyan globális reklámkampányt indított a digitális térben, amire kevés példa akad. 

FRANCE, PARIS, 2023-12-16. Illustration TEMU app. Temu is a Chinese online shopping website. It offers deeply discounted products that are primarily shipped to consumers directly from China. Smartphone app.FRANCE, PARIS, 2023-12-16. Illustration TEMU app. Temu est un site web chinois d achats en ligne. Il propose des produits a prix tres reduits qui sont principalement expedies aux consommateurs directement depuis la Chine. Application smartphone.Photography by Riccardo Milani / Hans Lucas (Photo by Riccardo Milani / Hans Lucas / Hans Lucas via AFP)
A Temu applikációja tarolt az Apple Store-ban és a Google Playen.
Fotó: Riccardo Milani / AFP

A szlogenjükkel is telibe trafálták a lényeget, hiszen a „Vásárolj úgy, mint egy milliárdos!” biztatásnak kevesen tudnak ellenállni. Leginkább azok, akik már saját bőrükön és pénztárcájukon tapasztalták meg a kínai webáruházak többségénél alkalmazott lehúzótaktikát, és a fényképen csillogónak mutatkozó, a kicsomagoláskor, kézbe véve viszont silány minőségűnek bizonyuló termék okozta csalódást. 

Masszív veszteségek

A Temu tényleg potom árakon kínálja portékáját, 90 százalékos árengedmények is megjelennek itt-ott, nyomatékot adva a vevőcsábításnak. Hogy a veszteségek halmozására építő üzleti modell mögött mi rejlik, azt a PDD-nél biztosan tudják, ahogy azt is, hogy egy-egy piaci bevezetés milyen eszement költségekkel jár. 

A Temu a Sanford C. Bernstein vagyonkezelő cég becslése szerint a tavalyi évet mintegy 13 milliárd dolláros bevétellel zárta, viszont kereskedelmi tevékenységéből 3,65 milliárd dolláros vesztesége keletkezhetett, ám eközben eljutott odáig, hogy a nevét megismerte a világ, annak is leginkább a nyugati fele, Amerikával az élen. 

A kitűzött amerikai értékesítési célokat simán megdöntötte a Temu, amely hamar kibérelte magának az alkalmazásboltok letöltési listájának első helyét,

még a szintén hiperalacsony árakkal operáló kínai-szingapúri e-divatkereskedő Sheint is háttérbe szorítva. Az utóbbi az ottani tőzsdei megjelenése előtt akarja megdolgozni az amerikai piacot a fast fashion termékeivel, és sikerült is neki, bár a tőzsdére lépését számos tényező hátráltatja, elsősorban a hszincsiangi ujgurok rabszolgakénti alkalmazása, amelynek a vádját az esküdözéseken kívül eddig még nem tudta hitelt érdemlően megcáfolni az amúgy 66 milliárd dollár piaci értékűre becsült Shein. 

The Charging Bull Sculpture In New YorkThe Charging Bull bronze sculpture, also known as Wall Street Bull or Bowling Green Bull in New York City with tourists around taking photos of it as it is a landmark, a tourist destination, a popular attraction and symbol for Wall Street and Financial District as well with aggressive financial optimism and prosperity, wealth and luck, located on Broadway at the Financial District of Manhattan. It was created by Arturo Di Modica in 1989. New York, USA on November 2019 (Photo by Nicolas Economou/NurPhoto) (Photo by Nicolas Economou / NurPhoto / NurPhoto via AFP)
A Wall Street bikája egyelőre prüszköl és fúj a Sheinre. Fotó:  AFP

A kényszerfoglalkoztatással készített áruk forgalmazása a Temu esetében is felmerült, amely azonban szintén hevesen cáfolta ezt. Emellett a termékminőséggel és az adatgyűjtési gyakorlattal kapcsolatos kritikák is egyre hangsúlyosabban jelentkeznek.   

A 2022 szeptemberében Amerikában horgonyt vetett Temu az agresszív üzleti stratégiáján a jövőben sem kíván változtatni, a „jobb a sűrű fillér, mint a ritka forint” mottó érvényesülését és áraik alacsonyan tartását prioritásként kezelik, s a forgalom dinamikus növekedéséből egyre kisebb hányadot képvisel majd a veszteség. 

A cég 2025-re már csak 1,9 milliárd dolláros mínusszal számol.  

A forgalombővülés dinamikájára jellemző, hogy a Temu tavaly év elején még 6–7 milliárd dollár közötti éves bevételt remélt, ehhez képest a dupláját érte el az előzetes adatok szerint. 

Az infláció első számú haszonélvezői     

S hogy mi a Temu titka? Könnyen megfejthető, az, hogy a felületén kínált termékeket a nagykereskedők közvetlenül, nyomott áron értékesíthetik, a közbenső szintek kihagyásával. A Temunak és a Sheinnek is pokoli szerencséje volt, hiszen akkor lendültek piacletaroló támadásba, amikor az infláció világszerte történelmi csúcsokat „döngetett”, így a vásárlók hálásak is voltak a semmiből előbukkant, alternatív beszerzési lehetőség miatt. 

A Pinduoduo piaci értéke 2020-tól
 

A fogyasztó pedig nehezen felejt, ha megszokta, hogy a Temunál olcsón vásárolhat, akkor nehéz őt ettől eltántorítani. Kérdés, mi lesz a megélhetési válság elmúlásával, meddig tart a lojalitás a Massachusetts állam fővárosában, Bostonban megtelepedett vállalat és termékei iránt. Ha ügyesek, és meg tudják őrizni a vásárlók bizalmát, akkor a TikTokhoz hasonló elfogadottságú vállalatként élhetnek a továbbiakban.   

Temu Marketplace Stock Photo Illustrations
A package from Temu among with other packages. (Photo by Nikos Pekiaridis/NurPhoto) (Photo by Nikos Pekiaridis / NurPhoto / NurPhoto via AFP)
Megjött a csomag – ingyenes házhoz szállítással. Fotó: AFP

Ehhez viszont az is kell, hogy ne sétáljanak be a TikTok kapcsán már látott csapdába, s transzparensen működjenek, adatkezelésük pedig teljesen független legyen, és álljon ellent a pekingi hatóságok kíváncsiságának. Mint ismert, a TikTokot gyakorlatilag kitiltották az amerikai kormányzati szférából, használata a közintézmények dolgozói számára nemzetbiztonsági okokból meg nem engedett számos államban. 

Olcsó húsnak híg a leve        

A Temu amerikai sikertörténetének hatalmas lökést adott a focibajnokság (NFL) döntője, a Super Bowl szünetében bejátszott reklám, amely amerikaiak tízmillióihoz juttatta el az olcsó vásárlás üzenetét. Az amerikai médiában a legnézettebb sportesemény holtidejében hirdetni a legdrágább, de a leghatásosabb is egyben. 

Ezt a Temu példája is igazolja, a cég applikációját letöltők aránya viharos sebességgel nőtt, s az App Store-ban máig őrzi első helyét a legkeresettebb kereskedelmi alkalmazások körében. 

Super Bowl LVII - Kansas City Chiefs v Philadelphia Eagles
Players reach for the ball during Super Bowl LVII between the Kansas City Chiefs and the Philadelphia Eagles at State Farm Stadium in Glendale, Arizona, on February 12, 2023. (Photo by TIMOTHY A. CLARY / AFP)
A Kansas és a Philadelphia csatája a 2023-as Super Bowlon. És akkor jött a reklámszünet, és beindult a Temu.
Fotó: Timothy A. Clary / AFP 

A növekedésnek azonban árnyoldalai is voltak és vannak is: egyre több panasz érkezik a nem megfelelő minőségű termékekre, az áruk hamisított fotókkal történő illusztrálása is rengeteg vásárlónak okoz csalódást. Jellemző, hogy a Temut a Better Business Bureau (BBB) sem akkreditálta, a vásárlók által adható öt csillagból mindössze kettő és fél szerepel a Temu rubrikájában.

Összefoglalásképpen a Tech.co portál megjegyzi, hogy a Temu valószínűleg az egyetlen olyan online bolt, ahol öt dollár alatt lehet tornacipőt vásárolni, de

 illúzió abban reménykedni, hogy ezért a pénzért Nike-minőségű surranóhoz jut az ember.      

Aki ezzel tisztában van, az már felkészülten és nyugodtan várhatja első Temu-megrendelésének megérkeztét.    

 

Ajánlott videók

Továbbiak

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.