
Már gyártják a szuperolcsó kínai villanyautót a lengyeleknél
Megkezdődött a próbagyártás, megszületett az első Made in EU címkével ellátott kínai elektromos autó a Stellantis lengyelországi Tychyben lévő üzemében. A világ harmadik legnagyobb autógyártó csoportja a kínai Leapmotorral alapított 51-49 százalékban közös vállalatot, az hozta Európába a villanyautó-gyártást, amit inkább pontosabb még összeszerelésnek nevezni, hiszen a nagy részegységeket Kínából hajózzák át Európába.

A hírt egy Leapmotor által szervezett hétvégi elemzői tájékoztatót követően szivárogtatta ki a Jefferies. A lengyelek számára nem lesz újdonság a Leapmotor Kínában T03 kódnéven árult minije, hiszen Tychyben gyártották a legendás kispolszkit és a Fiat Pandát és az 500-ast is.
Leapmotor: Meloni hiába lobbizott
Méretben tehát helyben vagyunk, s ha minőségben és árban is javulni tudnak, akkor a jármű sikerre lesz ítélve. Ahogy Kínában, ahol 2020 óta készítik őket. Az első példányok már a múlt héten legördültek a szalagról, a sorozatgyártást szeptembertől ígérik. A döntés után a felkészülés mindenesetre gyorsan ment, magát az alaphírt március 25-én közölte a Reuters.
A Stellantis egyértelmű költségtakarékossági okokkal magyarázta a lengyelországi helyszínválasztást. A Tychyben ugyanis a gyártási költségek autónként körülbelül 400-500 eurót tesznek ki, furcsamód épp annyit, mint Kínában.
Giorgia Meloni olasz miniszterelnök „bajszot is akasztott” a Stellantis vezérével,
mivel Carlos Tavares inkább a lengyelekhez vitte a Leapmotor-gyártást a bőséges kihasználatlan kapacitásokkal rendelkező Olaszország helyett. Meloni arra az érvre már nem tudott mit mondani, hogy Itáliában éppen a duplájába kerülne az összeszerelés, mint Tychyben.
Azóta Meloni és Tavares elszívta a békepipát, a Fiat gyártását évi egymillió darabosra fejlesztik Olaszországban,
de a kormányfő emellett a kínai autógyártók letelepedését is erősen szorgalmazza.
A BYD második európai üzemét például szívesen befogadná, de egyelőre új autóipari nagyberuházással nem dicsekedhetett el választóinak.
SUV-ot is gyártanak majd a lengyeleknél
A Stellantis és a Leapmotor kapcsolata ettől függetlenül egyre szorosabb. Az olasz–amerikai–francia csoport kizárólagos jogot szerzett a Leapmotor márkájú autók Kínán kívüli gyártására, exportjára és értékesítésére, ez az együttműködés az első a maga nemében, amit egy feltörekvő kínai és egy patinás „régi vágású” nyugati autógyártó kötött egymással.
A Stellantis emellett tavaly 1,6 milliárd dollárért 21 százalékos részesedést vásárolt a hongkongi tőzsdén jegyzett Leapmotorban.
A Jefferies szerint a közös vállalat azt tervezi, hogy 2025 első negyedévétől a Stellantis valamelyik lengyelországi üzemében a Leapmotor A12 SUV-ot is gyártani fogja. Egy másik, keresett SUV-ját, a C10-est viszont csak Kínában fogják gyártani, onnan exportálják Európába.

Ezen a múlt szerdán, a kínai elektromos autókra kivetett és július 4-étől hatályos, nagy visszhangot kiváltó, 38,1 százalékig terjedő büntetővám sem változtat. A Leapmotorra 21 százalékos extra vámot róttak ki az általános tíz százalékos tételt meghaladóan.
Fontos fejlemény, hogy a gőzerővel folytatják a helyi alkatrész-beszállítókkal a tárgyalásokat, a cél ugyanis a minél magasabb hazai részarány elérése az Európában gyártott autóiknál.
A bumfordi Leapmotor T03-as
- hosszúsága 362 mm,
- szélessége 1652 mm,
- magassága 1577 mm,
- teljesítménye 55kW
- hatótávolsága pedig maximum 403 kilométer.
- Az idei évjáratú T03-as belépő modellje Kínában 2,44 millió forintért vihető haza, a gazdagabban felszerelt két változatért 2,98, illetve 3,48 millió forintot kérnek. Ha ezeket az árakat európai szintre hozzuk, azaz megduplázzuk, akkor már látszik, milyen fenyegető veszélyt jelenthet a Leapmotor a ma még a hagyományos autógyártók által dominált európai piacra.

A kisautó egyébként Franciaországban már kapható, ott közel 8 millió forintnyi euróért. A Stellantis számára fontos, hogy a legolcsóbb, 20 ezer eurós árkategóriában az elsők közé verekedje magát az európai villanyautó-piacon, és az olyan kínai versenytársakat, mint az ebbe a kategóriába a Seagull modellje révén beszálló „szegedi” BYD-et is megelőzze. A Leapmotor első körben kilenc európai ország piacán jelenik meg első modelljeivel, nevezetesen
- Németországban,
- Belgiumban,
- Franciaországban
- Olaszországban
- Görögországban,
- Hollandiában,
- Romániában,
- Portugáliában és
- Spanyolországban
A Stellantis-családba tartozó márka forgalmazására az év végéig kétszáz egységből álló hálózatot hoznak létre az említett országokban. A negyedik negyedévtől terjeszkedésüket globálissá teszik, egyedül az Egyesült Államok számít majd „no go zónának”.





