
Óriási siker a LinkedIn MI- és átverésellenes hadjárata
A LinkedIn több mint 55 millió felhasználóját verifikálta, méghozzá ingyenesen, ennek segítségével ki fogják takarítani a platformról a csalókat és a mesterséges intelligenciával (MI) gyártott félretájékoztatást – közölte a CNBC-vel a vállalat.

A Microsoft tulajdonában lévő szolgáltatás jelentése szerint a nagy közösségimédia-platformok közül náluk van a legtöbb ellenőrzött emberi felhasználó, novemberben pedig a hitelesített profilok jelvényekkel is el lesznek látva, ami a hírfolyamon is látszani fog.
Hamisított videók és fotók, álhírek, nem létező álláshirdetések és egyéb átverések – tele van velük az internet, mi pedig sikeresen hadat üzentünk nekik
– mondta Oscar Rodriguez, a LinkedIn bizalomért és biztonságért felelős alelnöke, aki szerint a platform felhasználóinak igazolásával hamarosan teljesen ki fogják szűrni ezeket a problémákat.
A LinkedIn 2023 áprilisában kezdte meg a felhasználók ellenőrzését. A lépés az X – korábbi nevén Twitter – közösségimédia-platform 2022 novemberében hozott döntését követte, miszerint a verifikációs jelvényt igénylő felhasználóknak elő kell fizetniük egy prémiumszolgáltatásra, amit ezután a Meta is bevezetett.
Rodriguez szerint ebben a vállalatuk sokkal előnyösebb helyzetben van, mivel az ellenőrzést ingyenesen hajtják végre, s bár a folyamat lassabb, a számokból kiderül, hogy ez a stratégia hosszú távon sikeresebbnek bizonyult.
Közel sem ért véget a munka a LinkedIn számára
A nagyvállalatoknál dolgozó felhasználókkal a LinkedIn a vállalati e-mail-címükön keresztül veszi fel a kapcsolatot. Ez a funkció jelenleg csak a kiválasztott cégek alkalmazottaira korlátozódik, de Rodriguez szerint a platform megoldásokat keres arra, hogyan lehetne kiterjeszteni az ellenőrzési technikát.
Az ellenőrzéshez a felhasználóknak le kell fotózniuk a személyi igazolványukat, amelynek verifikációjáért a LimkedIn olyan kibervédelmi partnereket bérelt fel, mint a Clear és a Persona. Pár pontos számot a vállalat nem közölt az ellenőrzések áráról, azt elmondták, hogy ez egy „jelentős befektetés”.
A kitűzött cél, hogy 2025-re százmillió ember legyen leigazolva, ami, bár töredéke a több mint egymilliárd felhasználónak, magában foglalná az összes nagy közönséggel rendelkező és népszerű profilt.
Álláskeresőként szivárognak be az Egyesült Államokba az észak-koreai kémek
A távmunka segítségével több száz munkahelyre szivárogtak be a kémek. Észak-Korea pedig ezzel nemcsak vállalati titkokat tud megszerezni, hanem saját kasszáját is feltölti.





