Átverik az embereket a Wizz Air nevében – ne dőljön be ennek a trükknek
Adathalász elektronikus leveleket küldtek ki a napokban a Wizz Air nevével visszaélve Magyarországon, amelyekben 10 eurós utalványokat kínálnak a légitársaságéhoz nagyon hasonló honlapon – közölte a légitársaság.

Az e-mailben küldött linkre kattintva kérdőívet kell kitölteni, majd banki adatokat, köztük bankkártyára vonatkozó adatokat kell megadni.
A légitársaság hangsúlyozza: kizárólag a Wizzair.com végződésű e-mail-címéről kommunikál, és utalványok esetében soha nem kér sem banki, sem bankkártyaadatokat.
A Wizz Air számára kiemelten fontos ügyfelei adatainak biztonsága, ezért azt kéri, hogy ne nyissák meg a gyanús e-mailben szereplő linket, és soha ne adják ki adataikat harmadik félnek.
Korábban megírtuk, hogy a Wizz Air átvette első Airspace kabinberendezéssel készült repülőgépét az Airbustól. A konfiguráció új korszakot jelent az utaskényelemben, a hozzáférhetőségben és az ergonómiában egyaránt – írta szerdai közleményében a magyar gyökerű fapados légitársaság.
A vak és gyengénlátó utasok számára nagy segítség, hogy a kabin minden részén a feliratok mellett Braille-írást is alkalmaznak, így a sorok feliratozása és a mosdók elérhetőségére vonatkozó információ is elérhető taktilis írással.


