A Google számára kedvezőtlen fordulatot vett a küzdelem az Európai Unió által kiszabott 4,1 milliárd eurós versenyjogi bírság ügyében. Juliane Kokott, az EU Bíróságának főtanácsnoka jogi véleményében arra jutott, hogy a szabályozó hatóság helyesen büntette meg a vállalatot az Android-ökoszisztéma piaci hatalmának jogellenes kihasználása miatt – írta a Bloomberg.
Kokott szerint a Google több Android-piacon is domináns helyzetben volt, és a hálózati hatások révén előnyre tett szert, amivel tovább erősítette keresőszolgáltatása uralmát. Ez az adatgyűjtésen keresztül folyamatosan javította a Google szolgáltatásait, ezzel kizárva a versenytársakat. Bár a tanácsnok véleménye nem kötelező érvényű, a bíróság gyakran figyelembe veszi ezeket az állásfoglalásokat a végső ítélet meghozatalakor.
A Google csalódottságának adott hangot, és közölte: ha a bíróság is a tanácsnok véleményét követi, az elriaszthatja a befektetőket, és kárt okozhat az Android-felhasználóknak. Az Európai Bizottság nem kommentálta az ügyet.
A vizsgálat még 2018-ra nyúlik vissza, amikor az Európai Bizottság három pontban is jogsértőnek találta a Google gyakorlatát. A vádak szerint a vállalat:
A 2022 szeptemberi részleges döntés során az EU Törvényszéke megerősítette a vádak többségét, ám bizonyos pontokon elégtelen bizonyítékra hivatkozva enyhítette a bírságot 4,3 milliárd euróról 4,1 milliárdra.
A Google fellebbezett, mondván, sikerét nem a dominancia, hanem az innováció hozta meg. Szerintük az EU nem a visszaéléseket, hanem a „kiválóságot és a vonzerőt” bünteti.
Az ügy nemcsak versenyjogi szempontból fontos, hanem politikai feszültségek forrása is. Az amerikai elnök a bírságokat korábban „amerikai cégek elleni vámnak” nevezte. Eközben Brüsszel a Digitális piacokról szóló törvény (DMA) révén újabb frontokat nyitott: márciusban például újabb eljárás indult, mert a Google állítólag előnyben részesítette saját szolgáltatásait, és akadályozta a fejlesztőket abban, hogy alternatív ajánlatokat kínáljanak a Play Áruházon kívül.
Az EU Bíróságának közelgő végső ítélete mérföldkő lehet nemcsak a Google, hanem az egész Android-ökoszisztéma és a globális technológiai szabályozás jövője szempontjából is.
Németország nekimegy Amerikának: keményen megadóztatja az óriáscégeit – Trump ezt nem fogja tűrni
Berlin új kulturális minisztere szerint ideje, hogy az online platformok méltányosan hozzájáruljanak a költségvetéshez . A német digitális adó bevezetése feszültségeket kelthet a Trump-kormánnyal, amely korábban már visszavágott hasonló európai intézkedésekre.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.