Hatalmas port vert fel Ausztriában, hogy a Ryanair Krétáról Grazba tartó járatán egy idős, stájer úriembert a beszállás során az ír fapados légitársaság arra szólított fel, hogy fizessen 60 eurót orvosi lélegeztetőgépe szállításáért, holott erre korábban már írásos engedélyt kapott – írja a Focus Online.
Amint arról az ORF osztrák köztelevízió is beszámolt, a beszállásnál azonban közölték vele, hogy nem érdekli őket az engedély, nem szállhat fel a járatra, ha nem fizeti ki a díjat.
A stájerországi munkaügyi kamara ellenben nem hagyja annyiban, sőt jogi lépéseket tesz a Ryanair ellen. A kamara ugyanis jogellenesnek tartja a díjat, és a perrel azt szeretné jelezni, hogy az ilyen gyakorlatok – még kis összegek esetében is – elfogadhatatlanok.
Az ORF szerint a munkaügyi kamara általánosságban is nyomatékosan közölte, hogy az ilyen felháborító sarcolásokkal szemben minden esetben fel fog lépni, következetesen kiállva a fogyasztók jogaiért.
A sérelmet szenvedett utas ráadásul a Ryanair régi ügyfele, de most kiábrándult az ír fapados légitársaságból. A tapintatlan bánásmód miatt úgy döntött, hogy a jövőben más légitársaságok szolgáltatásait veszi igénybe.
Egy hasonló ügyben egyébként a Ryanairt nemrég ugyancsak bíróság elé citálták jogtalanul kivetett díjak miatt. A spanyol bíróság arra kötelezte a légitársaságot, hogy térítsen vissza egy utasnak 124 fontot (nagyjából 60 ezer forintot), mivel a felperest öt járaton is jogsértően kötelezték pótdíj fizetésére magával vitt kézipoggyászáért.
Az Európai Bíróság 2014-es ítélete szerint tudniillik a kézipoggyász az „utazás nélkülözhetetlen része”, ezért nem lehet külön díjat felszámítani rá.
Isaac Guijarro, a felperes ügyvédje nem véletlenül nevezte az ítéletet az utazók nagy győzelmének.
Jó tudni a légi közlekedéssel kapcsolatban!
|
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.