BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Több száz új Volán busz érkezik az utakra – szinte az egész országban csak modern járművek lesznek forgalomban

Idén összesen 269 darab új busz állhat forgalomba, 2027 végéig pedig az utolsó is megérkezik. A Volán buszok hatvan százaléka magyar gyártmányú lesz.

Összesen 869 darab új Credobus Econell 12 Next típusú autóbusz szállításáról írt alá szerződést Kormányos László, a MÁV Személyszállítási Zrt. vezérigazgatója és Krankovics István, a Kravtex Kft. ügyvezető igazgatója – közölte a MÁV csoport.

Idén összesen 269 darab új busz állhat forgalomba, 2027 végéig pedig az utolsó is megérkezik. A buszok hatvan százaléka már magyar gyártmányú lesz / Fotó: Krizsán Csaba / MTI

Az új járművek közül 269 darab még az idén forgalomba állhat, 2027 végéig pedig az utolsó is megérkezik. A szerződést azután írták alá, hogy az idei főszezonban már megérkezett és szolgálatba is állt 131 új Credobus a Volán járatain.

Mindezzel teljesül az év elején megfogalmazott 10 miniszteri vállalásból az a pont is, amely ezer vadonatúj autóbusz beszerzésére vonatkozott.

A két beszerzéssel a MÁV csoport Volán-flottája válik Közép-Európa legnagyobb és legfiatalabb közúti közszolgáltató flottájává, az állomány kétharmadát ráadásul hazai gyártású járművek adják, így a flottafejlesztés hozzájárul a magyar munkahelyek megteremtéséhez és megőrzéséhez is.

Az idén nyáron – elsősorban a Balaton térségében – forgalomba állt 131 darab új autóbusz után a nemrég lezárult közbeszerzési eljárásnak köszönhetően további 869 darab korszerű, Credobus Econell 12 Next típusú jármű fiatalíthatja a MÁV csoport autóbusz-állományát 2027-ig. 

A 75 milliárd forint értékű közbeszerzési eljárásban az egyetlen érvényes ajánlatot a Kravtex Kereskedelmi Kft. nyújtotta be, 

így ezúttal is Kravtex gyártmányú, Credobus Econell 12 Next típusú járművek érkezhetnek a MÁV csoporthoz.

Az ütemezés szerint az első 269 darab jármű még idén forgalomba állhat, további 300-300 autóbusz érkezése pedig 2026-ban és 2027-ben várható. A kapcsolódó szakmai oktatás, valamint a diagnosztikai eszközök beszerzése is biztosított.

A csoport közlése szerint a járművek megfelelnek a legmodernebb műszaki elvárásoknak: növelt teljesítményű, Euro 6-os dízelmotorral, új generációs automata sebességváltóval, két utasajtóval, fűtő- és hűtő klímaberendezéssel, valamint utastájékoztató, kamera- és utasszámláló rendszerrel vannak felszerelve. Emellett automatikus tűzelfojtó berendezéssel, fedélzeti wifivel és USB-csatlakozó aljzatokkal is rendelkeznek. A járművek 93 személyesek, minden busz kerekesszékes utas szállítására is alkalmas.

A MÁV csoport 2018 óta 2500 darab autóbusszal fiatalította a flottáját, az állomány több mint 40 százaléka megújult. 

A mostani 869 darabos beszerzést követően – a keretmennyiségből a teljes mennyiség lehívását feltételezve – az 5800 darabos flotta 60 százaléka hazai gyártású lesz.

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.