internetadó

Az amerikai big tech cégek az európai lakosságra háríthatnak minden különadót

Az amerikai cégek nem olyan kedvesek, hogy lenyeljék az európai különadókat.
2023.02.27. 09:42 Olvasási idő: 5 perc

Brüsszel részéről jöhet az internetadó a Facebookra és a Netflixre, ám várják az ellenérveket is

A most induló, 12 hetes konzultációs sorozat során szeretné megszabni az ügymenet irányát az Európai Bizottság.
2023.02.23. 13:07 Olvasási idő: 3 perc

Orbán hamar túlesne a forintosításon

A fair bankokról szóló törvény a hitelfelvevőket védi majd - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök, miután részt vett a Fidesz-KDNP budapesti frakcióülésén. A kormányfő nyilatkozatában közölte egyúttal, hogy a kormány sürgeti a devizahitelek forintosítását, amiről szintén a szerdai kormányülésen lesz szó. Megerősítette azt is, hogy a távközlési adó korábban tervezett kiterjesztését - amely ellen minden érintett szolgáltató tiltakozott a kabinetnél - levették a napirendről.
2014.11.04. 15:01 Olvasási idő: 0 perc

Orbán már megint történelmet írt - külföldi sajtó az internetadóról

Orbán Viktor először számította el magát - olvasható a Der Standard című liberális osztrák lap hétfői számában megjelent véleménycikkben. Az új adó ellen demonstrálók egyik jelmondatát idézve a szerző azt írja, a növekvő utcai tiltakozások megakadályozták, hogy Magyarországon felhúzzák a "digitális vasfüggönyt".
2014.11.03. 13:59 Olvasási idő: 0 perc

Nem lesz netadó, de két évet csúszik a szélessávú internet

2014.10.31. 17:45 Olvasási idő: 0 perc

Még nem vonták vissza a netadót - Deutsch Tamás vezetésével konzultálnak

Az emberek megkérdőjelezik a távközlési adó kiterjesztésének ésszerűségét, ezért az ebben a formában nem vezethető be, így módosítani kell a parlament előtt fekvő adótörvény-javaslatot - jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.
2014.10.31. 07:54 Olvasási idő: 0 perc

Digitális kőkorszak Magyarországon - így írnak rólunk külföldön

Németországban az internetadó elleni tüntetéssel kapcsolatban közölt kommentárt a konzervatív Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ), a liberális Süddeutsche Zeitung és a Handelsblatt című üzleti lap, és beszámolót közölt a Spiegel Online hírportál.
2014.10.30. 14:28 Olvasási idő: 0 perc

Így látta a nemzetközi sajtó a keddi tüntetést

A Reuters hírügynökség, a Deutsche Welle, az International Business Times és az orosz Russia Today is százezres tüntetésről számolt be a keddi internetadó elleni tüntetés után.
2014.10.29. 08:56 Olvasási idő: 0 perc

A kis cégeket tönkreteszi, a beruházásokat leállítja az újabb állami elvonás

Meg sem merik becsülni a meghatározó távközlési cégek, mennyibe kerül majd nekik az internetadó, ám várakozásaik szerint a jelenlegi elképzelések komoly változásokat hoznak a piacon.
2014.10.29. 05:00 Olvasási idő: 0 perc

Az utcán és a Parlamentben is a világháló volt a középpontban

Több mint százmilliárd forintot kasszíroz a költségvetés a jövő évi változásokkal - a legtöbbet várhatóan a kereskedőkre rakott terhekkel. A viták középpontjában azonban továbbra is az internetadó áll, bár ebből már nem remélhet milliárdokat a büdzsé
2014.10.29. 05:00 Olvasási idő: 0 perc