közmunka program

Szótagolva mondja: pa-pa!

Egy felmérés szerint a téli közmunkaprogram keretében induló képzéseken a részvevők 8 százaléka a legegyszerűbb feladatokat sem tudta megoldani. Mások az általános iskolai színvonalú feladatokat megalázónak tartják a közfoglalkoztatottak számára.
2014.02.16. 18:06 Olvasási idő: 0 perc

Pintér: Egész évben végezhető közmunkákon gondolkodnak

Jövőre 145 milliárd forint jut közfoglalkoztatásra, a cél, hogy 2013-ban és 2014-ben háromszázezer ember juthasson munkához - mondta a belügyminiszter pénteken a közfoglalkoztatási programok szervezésében és végrehajtásában kiemelkedő tevékenységet végző önkormányzatok részére szervezett ünnepségen Budapesten.
2012.11.16. 13:04 Olvasási idő: 0 perc

28 ezer helyett 23 ezer havonta? - Ennyit a közmunkáról

A 2012-es költségvetési törvény és az ahhoz kapcsolódó törvénymódosítások alapján a Policy Agenda megvizsgálta, hogy mire lehet számítani a jövő évben a közfoglalkoztatás terén: A kormány azon szándéka, hogy jövőre valamelyest növekedjen a foglalkoztatás, alapvetően a közmunkaprogramokra épül, mivel a gazdaság várható stagnálása miatt nem lesz a versenyszférában új munkahely. Ugyanakkor az elemzők véleménye szerint a közfoglalkoztatás bővítő hatása nincsen megalapozva pénzügyi oldalról.
2011.10.19. 10:25 Olvasási idő: 0 perc

"Nem fűlik a foguk a munkához" – A közmunkaprogram kudarca

Hiába állítottak össze a foglalkoztatás csökkenését megakadályozó programokat, ezek hosszabb távon nem tudnak segíteni a gondokon – legalábbis így vélekednek a lapunk által megkérdezett érintettek, illetve szakértők.
2009.09.16. 09:53 Olvasási idő: 0 perc