Sok uniós csúcsot neveztek már történelminek, de a holnapi tényleg az lesz. Miután a britek az Európai Unióból való kilépés mellett döntöttek a múlt heti népszavazáson, David Cameron kormányfőnek és a többi 27 ország vezetőjének mondaniuk kell valamit a továbbiakról. A hét végi megnyilatkozások alapján az EU vezetői, az alapító országok külügyminiszterei mellett az Európai Parlament nagy frakciói is arra szólítják fel az Egyesült Királyságot és személy szerint Cameront, hogy mielőbb deklarálja a kilépési szándékot, az alapszerződés 50. cikkelye szerint, ugyanis ez kell a folyamat megindításához. A 2009 óta létező cikkely csak vázlatosan szól arról, mi lesz ezután: annyi biztos, hogy a szándék bejelentésétől számítva két éven belül meg kell állapodni a kilépés módjáról és a további kapcsolatokról (hosszabbítani csak az összes tagország egyetértésével lehet).
Minderről úgy kell majd tárgyalni, hogy az EU szándékosan nem készült ilyen forgatókönyvre, és azt se tudni, mit akarnak a britek. Cameron láthatóan időt akart nyerni valamiféle „előtárgyalásokra” azzal, hogy csak a konzervatív párt októberi kongresszusa után távozik. Ez azonban addig megbénítaná nemcsak az Egyesült Királyság gazdaságát, hanem nagy valószínűséggel fél Európáét is, miközben tovább erősödhetnének más országok kilépni vágyó erői – arról nem is beszélve, hogy Franciaország és Németország ősszel már ráfordul a 2017-es választásokra.
Az EU viszont nem tudja kikényszeríteni a kilépés gyors bejelentését, az időhúzásra játszó britek pedig hivatkozhatnak arra, hogy a sokkhelyzetben már milliók követelnek egy újabb, nagyobb arányú részvételhez és szavazati arányhoz kötött népszavazást. Az unió vezető politikusai addig is tárgyalnak: ma Berlinben találkozik Angela Merkel német kancellár, Francois Hollande francia államfő, Matteo Renzi olasz kormányfő és Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke. Ezzel párhuzamosan Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke valószínűleg a biztosokkal egyeztet – a pénzügyi szolgáltatásokért felelős brit Jonathan Hill nem lesz köztük, mert szombaton lemondott posztjáról.
Az alapító országok külön megbeszélései máris ellenérzéseket váltottak ki egyes tagországokban. A kedd esti brüsszeli vacsorán viszont, amelyen Cameronnak színt kell vallania, már mindenki elmondhatja a véleményét, sőt ezt másnap is megteheti – akkor azonban a brit kormányfő már nem lesz jelen. Várakozások szerint ekkor lehet szó arról, hogy milyen típusú kapcsolatokat célozzanak meg az uniós tárgyalók: evidens minta lenne Izland, Liechtenstein és Norvégia, amelyek az Európai Gazdasági Közösség tagjaként bizonyos megszorításokkal hozzáférnek az európai egységes piachoz, de ezért be is kell fizetniük a közös kasszába, miközben nem szólhatnak bele semmibe. Svájc kétoldalú szerződésekkel ért el hasonlót (bár arányosan kevesebbet fizet be), ám esetében ez nem vonatkozik a pénzügyi szolgáltatások területére, ami aligha lehet vonzó példa a briteknek.
Ikerdeficit árnyékában
Már a szavazás előtt sok becslés jelent meg arról, miként érintené a brit gazdaságot a kilépés: nagy szórással, de szinte mindegyik szerint 2030-ra alacsonyabb lesz a szigetország GDP-je. A független kutatócsoportok 1–3,5 százalék közti mínuszokkal számoltak, attól függően, milyen kereskedelmi megállapodások születnek (nem csak az EU-val). A pénzügyminisztérium utolsó elemzése legrosszabb esetben 9,5 százalékos elmaradást vetített előre. Rövid távon is van azonban gond: többen is figyelmeztettek, hogy az Egyesült Királyságban tavaly a 7 százalékára nőtt a folyó fizetési mérleg hiánya – és idén csak romolhat a tőkeáramlás helyzete –, ami a 4,4 százalékos költségvetési deficit mellett nem sok jót ígér. A Moody’s máris negatívra rontotta az Aa1 osztályzatú brit adósságbesorolás kilátásait, és hasonlót helyezett kilátásba az S&P is.
