Világgazdaság

Már nem rajonganak a személyi számítógépekért Kelet-Közép-Európában

A személyi számítógépek értékesítésében a tavalyi egyike volt a legrosszabb éveknek Kelet- és Közép-Európában - írja az amerikai International Data Corporation (IDC) informatikai és távközlési piackutató intézet tanulmánya.

Tavaly 13,7 millió személyi számítógépet (PC) értékesítettek a régióban, 26,2 százalékkal kevesebbet, mint 2014-ben. A tavalyi volt a harmadik egymást követő év az eladások kétszámjegyű százalékos csökkenésével.

A lakossági személyiszámítógép-vásárlások tavaly 27,6 százalékkal csökkentek a 2014-eshez képest, az üzleti szféra vásárlásai pedig 23,9 százalékkal.

Az IDC az idei évre a személyi számítógépek értékesítésének további, de az előző éveknél jóval kisebb ütemű csökkenésére számít. "A közép-európai térség javuló gazdasági kilátásai némileg enyhítik majd a visszaesés mértékét" - mondta Nikolina Jurisic, az IDC szakértője.

Az eladások visszaesése elsősorban a kisebb márkák kárára történt, a "három nagy" viszont 56,5 százalékra növelte piaci részesedését 51,9 százalékról. A piacvezető változatlanul a Lenovo, a második a HP, a harmadik az ASUS az eladási rangsorban.

Ünnepek pcTed Cruz MSZP-ügyek menekültek