A szavazatok száz százalékának megszámolása után is megtartotta előnyét a Szlovákiai választáson Peter Pellegrini, így ő lesz az ország következő elnöke.
Barnamedve rontott rá kirándulókra a Tátra lábánál fekvő Pribilina (Pribylina) község közelében vasárnap késő délután, miután előző nap egy gombászt ért támadás a környéken.
A szlovák államfőválasztás első fordulóját holnap tartják, összesen kilenc jelölt indul a posztért. Közülük azonban csak Peter Pellegrini és Ivan Korcok esélyes rá.
Idén kora ősszel jelenik meg egy pályázati kiírás a határon túli magyar szervezetek támogatására, melynek keretösszege 18 millió forint lesz – közölte a parlament honlapján az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára.
Ötvenről 46 százalékra esett a szlovákiai boltokban a belföldi élelmiszer aránya, ez a legalacsonyabb szint a visegrádi négyek országai között. A magyarországi arány 78 százalék.
Az új szlovák kormány is támogatja, hogy a nyugat-szlovákiai Jaslovské Bohunicében megépüljön a már két éve tervezett, két atomerőműblokk, ha az nem kerül pénzébe.
Több száz szlovákiai munkás adta be önként a felmondását az esztergomi Suzuki autógyárban, abban bízva, hogy így háromhavi fizetésüknek megfelelő összeghez juthatnak - értesült pozsonyi Új Szó című napilap.
Amíg az Európai Unió nem ítéli el, vagy nem foglal állást a szlovákiai magyarok ügyében nem kerül ki Leányfalu közintézményeire az uniós zászló - mondta Nyíri Csaba, a település polgármestere a Magyar Nemzetnek.
2008.10.17. 07:46 Olvasási idő: 0 perc
Segítsen megtervezni egy új állásportált! Ossza meg velünk
álláskereséssel kapcsolatos szokásait és tapasztalatait!