tradenet

Jön a Fekete Péntek

A Wall Street az elmúlt két hónap legrosszabb hetét zárta a 45. héten. Pénteken a befektetők első sorban az európai és amerikai politikusok megnyilvánulásaira vártak az európai adósságválsággal kapcsolatban.

Adósságválság - Kifuthat az időből az USA is

A Wall Street a második egymást követő napon esett. Félő, hogy az Egyesült Államok nem tudja tető alá hozni azt a megállapodást, mely szerint még időben csökkentené az adósságállományát.

A Wall Streeten még jó a hangulat

Pénteken 2 %-al a második emelkedő napot zárta egymás után a Wall Street. A növekedés hátterében az eurózóna stabilizációja, és a jó fogyasztói bizalmi index állt főleg. Mind a három nagy index visszatért a pozitív tartományba.

Óriásit bukott az Apple

A tegnapi ingadozó mozgást az Európából érkező hírek okozták első sorban, a jelenlegi helyzetben lehetetlen megjósolni, milyen irányba fog mozogni a piac.

Merkelék mélybe küldték a részvényeket

Egy hete nagyon úgy tűnt, az európai adósságválság megoldását szolgáló pénzügyi tervek végre a végső, megvalósítási fázisba érnek. Az utóbbi 2 hét növekedése egyértelműen az adósságválság megoldásával kapcsolatos pozitív hangulatnak volt betudható.

A piercing line gyertya meghatározó eseményt jelent

A múlt héten az indexek 2009. július óta a legerősebb ralit élték meg. A Dow közel 5 %-os emelkedést ért el, pozitív tartományba érve. Szinte minden nap az európai indexek határozták meg a Wall Street hangulatát.
Világgazdaság Piactér