Az autógyártóknak az elmúlt években elért jövedelmezősége kedvezően hatott a magyarországi beszállítókra is. Az EY Parthenon elemzése szerint a 2020-as Covid-évet leszámítva a hazai beszállítói ipar évi 7-10 százalékkal nőtt.

Győr REHAU gyára munkás, autóipar, dolgozó, munkaerő
Fotó: Földi D. Attila / VG

 2021-ben a 250 legerősebb szereplő összárbevétele megközelítette a 9500 milliárd forintot. Az eddigi szárnyalás azonban megtörhet, mivel 

az idén az energia súlya a járműipari beszállítók költségszerkezetében 4,7 százalékra, vagyis a duplájára nőtt a tavalyihoz képest, 

ami valódi kockázat a működésükben.

A beszállítókat eltérően érinti a drágulás

Az iparági gyakorlat szerint jellemzően a közüzemi kiadásokra egy-három éves szerződéseket kötnek, ami átmenetileg tompította az emelkedő energiaárak hatását a szektorban. A korábbi, alacsonyabb energiaköltségű megállapodások viszont számos esetben az év végén lejárnak. Az akár nyolc-tízszeres áremelkedés valódi hatásai tehát mostantól válnak egyre láthatóbbá. A tevékenységek energiaintenzitásától és a meglévő fix szerződésektől függően az egyes alterületeken eltérően érződik meg a drágulás. 

Az eddigi tapasztalatok alapján 2022-ben a kerék- és gumigyártóknál, valamint a hajtásláncok és a külső elemek beszállítóinál nőtt meg markánsan az energiaköltség aránya.

Az emelkedő árak miatti költségnövekedést ez idáig képesek voltak fedezni a gyártók és a beszállítók, hosszú távon azonban átgondolt stratégiára lesz szükség a túléléshez. 

Segíthet a saját áramtermelés

„A közüzemi energiafelhasználás csak megújuló energiával, napelemrendszerek és -parkok telepítésével optimalizálható. A legmodernebb technológiák lehetőséget adnak arra, hogy egy vállalat helyben megtermelje akár a teljes fogyasztásának elegendő villamos energiát, vagy esetleg kiváltsa a gázfelhasználását. Ezek komplex átalakításokat igényelnek, ezért sok esetben érdemes tapasztalt külső szakértőt is bevonni a folyamatba a siker érdekében – idézi a közlemény Rózsa Tamást, az EY Parthenon üzletágvezetőjét. – A zöld- és energiahatékonyságot javító beruházások hitelképesség szempontjából is előnyösek, mivel a bankok nagyobb eséllyel fogják kedvezőbb elbírálásban részesíteni ezeket a projekteket. Számos hitelintézet kifejezetten nyitott a vállalati energetikai beruházásokra.”