Számos 2022-es gazdálkodási mutatójának terv feletti növekedésére számít az oroszországi Roszatomhoz tartozó TVEL nukleáris üzemanyaggyár, amely a honlapja szerint az idén minden szerződéses kötelezettségét teljesítette.

A Kínába küldött fűtőelemkötegek. Fotó: Roszatom


Üzemanyag-eladásainak bevétele 273 milliárd rubelre várható, ez 16 százalékkal több az egy évvel korábbinál. Az devizabevételei az előrejelzések szerint éves szinten közel 56 százalékkal, 1,18 milliárd dollár fölé nőnek, a konszolidált EBITDA pedig 76 milliárd rubel körül alakul, de itt a társaság nem szerepeltet összehasonlító adatot. A tíz évre szóló külföldi rendelésállománya 4 százalékos éves bővüléssel elérte a 18,7 milliárd dollárt. Számos eredményt is elért a TVEL 2022-ben az ipari, kereskedelmi, tudományos és műszaki szférában, ezekből néhányat kiemelünk.

Új típusú üzemanyagok sora készül

Éppen a legfrissebb hír, hogy a TVEL legyártotta és leszállította az épülő első kínai nagy teljesítményű gyorsneutronos (CFR) 600-as reaktorának nukleáris fűtőanyagát. E célból az Elemas nevű elektrosztáli gépgyárában új üzemet is kialakítottak, amelyet felkészítettek a külföldi tervezésű reaktorok kiszolgálására. A társaság közleményéből kiderül, hogy az üzemanyagkazetták vasúton jutottak el rendeltetési helyükre Elektrosztálból, míg előzőleg a reaktorvezérlő és a reaktor védelmi rendszere repülőn utazott. 

Első blokkjának elindításával a kínai Fucsien tartományban lévő Hsziapu Atomerőmű lesz az első nagy teljesítményű gyorsneutronos reaktorral működő atomerőmű Oroszországon kívül. 

A másik két működő létesítmény, a BN-600 és a BN-800 nátriumhűtéses reaktor, mindkettő a Szverdlovszki régióban lévő Bjelojarszki Atomerőműben működik.

A Roszatom több mint negyven éve gyárt üzemanyagot gyorsneutronos reaktorokhoz, és nagy lehetőséget lát Oleg Grigorjev, a TVEL kereskedelmi és nemzetközi üzletágért felelős alelnöke szerint a kétkomponensű nukleáris energiastratégiája megvalósításában, azaz a termikus és a gyorsneutronos reaktorok egyidejű üzemeltetésében.

A CFR-600 üzemanyag szállítására vonatkozó szerződés a nukleáris együttműködésről szóló 2018-as orosz–kínai kormányközi megállapodás részeként született. A megállapodás elsősorban orosz tervezésű, VVER-1200-as reaktorokkal ellátott, 3+ generációs erőművek sorozatgyártására vonatkozik, két kínai helyszínen: a Tianvani Atomerőműben és a Hszudabao Atomerőműben. 

A Roszatom közleménye kiemeli, hogy Oroszország következetesen fejleszti nemzetközi kereskedelmi és gazdasági kapcsolatait, a baráti országokkal való együttműködésre helyezve a hangsúlyt. A külső korlátozások ellenére az orosz gazdaság növeli exportlehetőségeit, árut, szolgáltatásokat és nyersanyagokat szállít szerte a világon. Folytatódik a nagy energetikai projektek megvalósítása, amelyek közül kiemelkedő a VVER-1200-as reaktorokkal felszerelt új, 3+ generációs erőművek építése Kínában a Tianvani Atomerőműben és a Hszudabao Atomerőműben, valamint számos más helyszínen, köztük Pakson.

Honlapján további, 2022-es üzemanyag-fejlesztésekről is beszámol az orosz atomholding. Az indiai kudankulami atomerőműben egyik VVER-1000-es (nyomottvizes) blokkját például az idén átállították a meghosszabbított, 18 hónapos üzemanyagciklusra, és hamarosan átáll a 2. blokk is. (A paksi atomerőmű 12 hónaposról váltott 15 hónapos üzemanyagciklusra.) A VVER reaktorok nukleáris üzemanyagciklusának lezárására megtervezték az 5. generációs fűtőelemkötegek teljesen automatikus gyártását, a következő lépés további ilyen fűtőelemkötegek előállítása lesz szabványos urán üzemanyaggal nagy teljesítményű reaktorok számára. Az üzemanyagciklus zárása a kiégett fűtőelemek újrahasznosítását jelenti, aminek eredményeként az eredetinél sokkal kevesebb, véglegesen tárolandó radioaktív hulladék marad vissza.

Megint más termék a SNUP rövidítésű sűrű nitrid urán–plutónium összetételű tüzelőanyag, ezt majd a 2021 dereka óta épülő, Breszt-OD-300-as, ólomhűtésű, gyorsneutronos reaktor fogja használni. Az idén kibővültek a TVEL által gyártott, toleránsnak nevezett, lényegében balesetálló, ATF üzemanyagok reaktortesztjei, és kifejlesztettek egy technológiát is az üzemanyag-pelletek urán-diszilicidből történő előállítására. Már ezeket is tesztelik.

Épül a gyorsreaktor

A TVEL szeverszki telephelyén áll majd az említett új generációs Breszt-OD-300 gyorsreaktor, és ugyanitt vannak, lesznek egyes nukleárisüzemanyag-gyártó létesítmények is. Már hegesztik az épülő atomerőmű reaktorának alaplemezét, az erőmű hűtőtornyát 44,5 méter magasságig megépítették, és tervezik az üzemanyag-újrafeldolgozó modult. Az alkalmazottaknak nyitott helyi képzési központ kiegészül majd egy szimulátorral is. A telephelyen december 29-én helyezték üzembe azt a berendezést, amely egy olyan szivattyút fog tesztelni, amely a reaktor hűtőfolyadékaként a világon elsőként olvadt ólmot keringet.

A TVEL 2022-ben szerződést kötött a tádzsikisztáni Tabosarban lévő urántartalmú hulladékok lerakóiban és zagyokban lévő urán visszanyeréséről. A TVEL egyébként ipari integrátori feladatokat is ellát a nukleáris létesítmények leszerelésének területén, a Roszatomnak pedig ez az első szerződése a FÁK-ban az uránmaradék visszanyerésére.

Gigagyárban készül a lítiumionos akkumulátor

A kalinyingrádi Nyeman városában lítiumionos akkumulátorokat gyártó üzem építésébe fogott az idén a TVEL. 

Az első orosz „gigagyár” éves kapacitása 4 gigawattóra lesz, ennyi elég az oroszországi elektromos járművek gyártói igényeinek kielégítésére.

Vontatási célú és helyhez kötött energiatároló rendszerek is készülnek itt 2025-től. Közben megkezdődött a lítiumionos energiatároló rendszerek összeszerelése a Moszkvai Polifémgyárban, ahol évente legfeljebb 150 megawattórányi energiát tároló helyhez kötött akkumulátor vagy körülbelül 2000 járműhöz való vontatási akkumulátor készülhet. 

A Roszatomhoz tartozó T-Com megkezdte a távközlési berendezések összeszerelését, az eszközöket oroszországi szoftverekkel látják el. A fő vevők az ipari, energetikai, távközlési és nukleáris ipari vállalkozások, valamint tudományos, oktatási és egészségügyi intézmények.

A világon minden hatodik reaktor a TVEL üzemanyagát használja

A TVEL nukleáris üzemanyaggyártással, uránátalakítással és -dúsítással, gázcentrifuga-gyártással foglalkozó vállalkozásokat, valamint kutató- és tervezőszervezeteket foglal magában. Az orosz atomerőművek egyetlen kizárólagos nukleáris üzemanyag-szállítójaként tizenöt országban összesen 75 atomerőművi reaktort, a világ kilenc országának kutatóreaktorát, valamint az orosz atomflotta hajóinak reaktorait látja el üzemanyaggal. A világon minden hatodik reaktor a TVEL üzemanyagát használja. A TVEL a világ legnagyobb dúsítotturán-gyártója, és vezető szerepet tölt be a stabil izotópok globális piacán. Új üzletágakat fejleszt a vegyészet, a kohászat, az energiatárolási technológiák, a 3D-s nyomtatás, a digitális termékek, valamint a nukleáris létesítmények leszerelése területén.