Két év múlva átadják a halálosan sugárzó anyagok temetőjét

A világon mintegy 260 ezer tonna nagy radioaktivitású használt atomerőművi fűtőelem vár átmeneti tárolókban a végső sorsára a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (IAEA) 2016-os becslése szerint, jellemzően atomerőművek telephelyén. A mennyiség körülbelül 70 százaléka tárolómedencékben, a többi betonból és acélból készült, száraz hordóknak nevezett tartályokban található. A mennyiség tovább fog nőni, hiszen a világ áramtermésének a tizedét a minimális szén-dioxid-kibocsátással működő atomerőművek adják. Új reaktorok is épülnek, illetve kapacitásbővítések folynak például az Egyesült Államokban, az Egyesült Királyságban, Indiában, Kínában és Oroszországban.

Az adatokat a BBC abban az írásában ismerteti, amely a világ első olyan létesítményének felkeresése apropóján készült, amelyben nagy radioaktivitású atomerőművi fűtőelemeket helyeznek majd el, véglegesen. A helyszín a finnországi Olkiluoto. A kisváros mellett három atomreaktor is működik, Loviisában pedig további kettő. A cikk nem említi, de lett volna egy reaktor a Hanhikivi félszigeten lévő Pyhäjokiban is, de az előkészítése leállt, a hivatalos finn indoklás szerint az orosz kivitelező késlekedése miatt.

Azzal egyébként, hogy az atomtemetőt egy meglévő atomerőmű telephelyén jelölték ki, elejét vették az olyan ellenállásnak, amely szerint „szükséges a tároló, legyen is, de ne az én kertem végében legyen”. Olkiluotóban már 20 éve mélyítik, alakítják a majdani tároló folyosóit. A tároló neve Onkalo, ami magyarul üreget, de menedéket is jelent. A világ legelső geológiai tárolója (Geological Disposal Facility, GDF) egymilliárd euróba kerül, várhatóan két éven belül helyezik üzembe. 

Az Onkalóhoz hasonló projekten más országokban is dolgoznak, de az írás szerint a brit, az amerikai, a svéd, a francia és a kanadai munkálatok a finnországihoz képest legalább tíz évvel hátrább vannak. Előbbre jár azonban a finnél az amerikai WIPP (Waste Isolation Pilot Plant) kísérleti beruházás Új-Mexikóban, ahol földalatti kősós közegbe kerül a hulladék. A WIPP azonban nem elsősorban a kiégett atomerőművi fűtőelemek végső nyughelye, hanem a nukleáris fegyvereké. Maga a projekt is katonai keretek között folyik. Tehát ilyen jellegű polgári beruházásban mégis Finnország az első. (A magyarországi sugárzó hulladék sorsáról legutóbb itt írt a Világgazdaság.)

Minél jobban el kell zárni a halálosan sugárzó anyagot

Az Onkalo alagútjai mélyen a föld alatt szilárd kőzetben futnak, mégis rendre felmerül a kérdés: ki garantálja, hogy az odakerülő, veszélyes anyagok tárolása biztonságos lesz a távoli jövőben is? A cikk több százezer, a tárolással kapcsolatos kételyekről készült Onkalo című film „csak” százezer éves tárolást említ. A film némileg elbizonytalanít, ha az Onkalóban való tárolás biztonságosságát firtató kérdésekre keressük a választ:

• Mi garantálja, hogy az előttünk álló évezredek során a föld geológiai változásai nem károsítják az Onkalo szerkezetét?
• Ki vigyáz a létesítményre, annyi éven át?
• Tudjuk-e, hogy ötszáz, ötezer, vagy ötvenezer év múlva milyen ország, milyen társadalmi berendezkedéssel működik majd ott, ahol az Onkalót kialakították?
• Egyáltalán, lesz-e ott ország?
• Mit tesz majd az, aki tízezer év múlva belebotlik egy figyelmeztetésbe, hogy „ne piszkáld, veszélyes”? (Segítségképpen: vajon ma sarkon fordul, aki egy hasonló, tízezer éves feliratot talál?)
• Milyen eszközön, milyen nyelven kell, vagy lehet átadni a távoli utókornak azt az információt, hogy a helyszínen nagy radioaktivitású hulladék van? Segítségül: mikor és milyen anyagon rögzítették a ma fellelhető, legrégebbi, írásos feljegyzést?)
• Lesz-e a mostanihoz hasonlóan fejlett civilizáció az Onkalo közelében, amely megérti a neki szóló, a tárolóra vonatkozó üzenetet?

Amit viszont biztosan tudunk, hogy nagy radioaktivitású hulladék lesz. (Cikkünk végén megtalálható az előbbi kérdéseket feltevő, említett, Onkalo című film linkje. A filmben a projekt ellenzőit és megvalósítóit is faggatják.)

A sugárzó anyag újrafeldolgozása is felvet kérdéseket

E hulladékok kezelésének másik útja a feldolgozás. A fűtőelemekből kinyerhetők az újabb fűtőelemek gyártásához még felhasználható, illetve másra is használható radioaktív uránium és plutónium. A világon keletkező nukleáris hulladék harmada már átmegy ilyen feldolgozáson, a visszamaradó anyagot pedig üvegesítve készítik elő a végső tárolásra. Oroszországban eleve az újrafeldolgozást tekintik elsődleges megoldásnak. Bár az így visszamaradó végső hulladék is erősen sugároz, a mennyisége sokkal kisebb az eredetinél.

Akad viszont, aki úgy látja, hogy az újrafeldolgozás növeli a nukleáris terrorizmus kockázatát, az üvegesített hulladék pedig hosszú távon feloldódhat, ha érintkezik a talajvízzel. Az Onkalo építésére és üzemeltetésére létrejött Posiva társaság maga is azt állítja, hogy az újrafeldolgozás technikailag igényes és költséges. Azonban – mint a BBC cikkében olvasható – az Onkalóba feldolgozatlanul, vagyis teljes mennyiségében kerülnek majd be a kiégett fűtőelemek.

A biztonság része az Onkalo elkerítése, megközelíthetetlenné tétele is. Emellett Antti Joutsen, a tárolót építő Posiva társaság geológusa azt is hangsúlyozza a cikkben, hogy az Onkalo térsége, Finnország egészével együtt földtanilag stabil. A tárolókőzet nagyon kemény, a gránit és a gneisz keveréke. Legalább kétmilliárd éves. A földrengés esélye kicsi. A Posiva úgy számol, hogy az Onkalo 100-120 év múlva telik meg. Akkor majd lezárják, hogy a halálos radioaktív tartalmú tartályok zavartalanul, legalább 100 ezer évet töltsenek el a külvilágtól elszigetelve. 

A kiégett fűtőelemeket három védőgát veszi körül: réztartály, bentonit agyag és alapkőzet. A Posiva abból indul ki, hogy a réz nem korrodálódik anaerob körülmények között, de ezt a Svéd Királyi Műszaki Intézet (KTH) kutatói kétségbe vonták. Mint megállapították, az alagutakba bejutó víz korrodálhatja az alagutak feltöltőanyagát, így a rezet is sokkal gyorsabban annál, mint amit az elméleti modell előrevetít. A Posiva visszautasította ezeket az állításokat, saját korróziós kutatásai alapján. Érdekes, hogy miközben az ehhez hasonló aggályok késleltették a svédországi tároló tervezését, az ottani létesítmény végül ugyanazon koncepción alapul, mint az Onkalo. A svéd beruházás tavaly januárban kapott zöld jelzést.

Itt pedig a fent ígért link: aggályok és ellenérvek ütközése az Onkalo kapcsán.