Összességében gyengébben szerepelt tavaly az MVM Paksi Atomerőmű Zrt., mint egy évvel korábban, annak ellenére, hogy a nettó árbevétele szerény 1,2 milliárd forinttal, 189,5 milliárd forintra nőtt. A javulás fő oka az volt, hogy bár az egy évvel korábbinál kevesebb áramot sikerült eladni, de azt drágábban, továbbá befolyt kétmilliárd abból is, hogy átruházott egy telket a Paks II. Zrt.-re.

Új szállítási útvonalat kerestek az atomerőmű üzemanyagának.
Fotó: Sóki Tamás / MTI

 

Megcsappant a profit

A kiadásai azonban a bevételeinél nagyobb mértékben emelkedtek, ezért az adózott eredménye a 2021-es 13,1 milliárd forintnak majdnem az ötödére, 2,8 milliárdra esett. Például a bér- és a személyi költségei együtt 4,6 milliárd forinttal duzzadtak, de az egyéb költségek soron is 9,7 milliárddal nagyobb érték szerepel. Elsősorban az vitte közel 54 milliárdosra az egyéb költségeket, hogy a társaság mintegy 10 milliárd forinttal többet fordított helyettesítő és kiegyenlítő energiára a 2021-es összegnél. A Központi Nukleáris Pénzügyi Alapba mintegy 27 milliárdot utalt, ez a tétel csak egymilliárddal haladta meg az előző évit. Ez az alap a forrása az országban keletkezett radioaktív hulladékok kezelésének és ártalmatlanításának. Fő befizetője az atomerőmű, de juttat bele pénzt számos egészségügyi intézmény, ipar- és kutatóvállalat is. Ezzel kapcsolatban az éves jelentésben az áll, hogy a társaságot 2037-ig, vagyis üzemelési engedélyeinek lejártáig terheli befizetési kötelezettség. Az alapról itt olvashat részletesebben. Azonban

a jövőben várható költségek, illetve a befizetési kötelezettség meghatározása és annak évek közti megoszlása egy komplex, külön meghatározott diszkontrátával kalkulált számítási módszeren alapul, amelynek következtében a társaság éves befizetési kötelezettsége is jelentősen változhat

– olvasható még.

A kormány ugyanis döntött az atomerőmű további, akár plusz 20 évvel történő üzemidő-hosszabbításáról.

Az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. fő pénzügyi mutatói

Több fűtőanyag érkezett, és drágábban

A társaság tetemes és állandó kiadása a nukleáris fűtőanyag vásárlása. Erre 2022-ben 36,3 milliárd forintot költött, azaz sokkal – 19,9 milliárddal – többet az előző évinél. A nagy különbség fő oka a mennyiségi növekedés (plusz 14,579 milliárd forint), továbbá az árváltozás (plusz 2,241 milliárd forint), az árfolyam emelkedése (plusz 2,894 milliárd forint) és a forintban fizetett egyéb kapcsolódó tételek növekedése (plusz 188 millió forint). Viszont a tárgyévi felhasználás (költség) 606 millió forinttal csökkent, döntően a töltetérték- és összetétel-változás, az ebből adódó fajlagosköltség-, valamint a termeléscsökkenés hatására. 

2022-től a nukleárisüzemanyag-szállítmányok beszerzésének kifizetésére, a blokki üzemanyag kapcsán elszámolt tárgyévi anyagköltségre nincs fedezet, ezért a társaság a hiányzó forrást készlethitelből fedezi.

Számottevően, 42,4 milliárd forinttal nőttek az atomerőmű-társaság kötelezettségei is, ennek négy fő tételét emeli ki az éves jelentés.

  • Anyavállalattól kapott kölcsön növekedése: 25,107 millió forint
  • Szállítói kötelezettségek növekedése: 8,669 millió forint
  • Cash pool kötelezettség növekedése: 6,167 millió forint
  • Vámelszámolás növekedése: 3,427 millió forint

A Paksi Atomerőműnek is nagy pofon az ukrajnai háború

A társaság tavalyi működésében erős hatása volt az orosz–ukrán háborúnak, ami azonban a napi üzletmenetet nem veszélyezteti az éves jelentés szerint. 

Ám az ukrán technológiai alkatrészek szállítása, karbantartási szolgáltatásaik igénybevétele sok esetben ellehetetlenült, így azokat ki kellett váltani.

Tavaly tavasszal lépett hatályba az Tanácsának az a rendelete, amelynek alapján tilos bármely közbeszerzési szerződést odaítélni a rendeletben meghatározott személyeknek vagy szervezeteknek. Az atomerőmű-társaság felülvizsgálta a rendelet által érintett szerződéseket, és amelyek esetében szükséges volt, engedélykérelmet nyújtott be fővárosi kormányhivatalhoz a szerződés teljesítésének folytatására. Az ajánlatkérésekbe kötelező elemként belekerült a rendelet szövegével összefüggő érintettségről szóló nyilatkozat benyújtása.

A társaságnak az orosz TVEL társasággal van hosszú távú nukleárisüzemanyag-szállítási szerződése, amelyet az Európai Unióhoz tartozó Euratom Ellátási Ügynökség is jóváhagyott. E szerződés alapján a friss üzemanyagot a TVEL vasúton és repülővel is leszállíthatja, de mivel a geopolitikai események miatt a vasúti szállítás korábbi útvonala ellehetetlenült, a kazetták októberig légi úton érkeztek. 

A légi fuvarozó engedélyének lejárta után a társaság alternatív út engedélyeztetésére kényszerült, amelyet – a további európai uniós szankciós intézkedésekig – a jövőben is használni kíván.

Sem a Westinghouse, sem a Framatome 

A kialakult helyzet miatt a társaság megkezdte a lehetséges üzemanyaggyártók feltérképezését, ám a paksi A VVER-440 típusú reaktorhoz üzemanyagot az orosz szállítón kívül nem gyártanak sehol. A társaság tavaly ezért tárgyalni kezdett egy alternatív üzemanyag gyártásáról a Westinghouse, továbbá a – finn, cseh és szlovák atomerőművekkel – a Framatome társasággal is. Azonban egy új, felhasználásra alkalmas alternatív üzemanyag tervezése, a biztonságos üzemhez szükséges kísérletek, tesztek, megalapozások elvégzése, a gyártói képesség megteremtése, az üzemanyag magyarországi engedélyezése hosszú, éveken átnyúló folyamat. „Mindent összevetve és a korábbi engedélyezési időtartamokat, tapasztalatokat figyelembe véve, egy új üzemanyag sikeres engedélyezése és alkalmazásának megkezdése optimális esetben is csak 2025-re valószínűsíthető” – írja a társaság.