BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Kicsit drágulhat a gáz Európában, ha kevesebb amerikai LNG érkezik

A majdani amerikai gázberuházásokat visszavetheti, az európai gázárakat pedig néhány év múlva kissé emelheti az amerikai LNG jövőbeni exportjának szigorítása. Magyarország az alternatív gázforrások felkutatásával kikövezi az utat a későbbi, nagyobb esetleges behozatala számára – minderről Tóth Borbála, a Regionális Energiagazdasági Kutatóközpont vezető kutatója nyilatkozott a Világgazdaságnak.

A jelenlegi gázprojektekre nincs hatása Joe Biden amerikai elnök azon döntésének, hogy szigorítja a cseppfolyós földgáz kivitelének jövőbeli engedélyezését – szögezte le a Világgazdaság ezt firtató kérdésére Tóth Borbála, a Regionális Energiagazdasági Kutatóközpont (REKK) vezető kutatója.

Tóth Borbála: Magyarország számára nagyon fontos minden fizikai gázforrás elérhetővé tétele.
Fotó: REKK

 

Öt év alatt kell felkészülni

Mint emlékeztetett, az amerikai döntés indoklása az, hogy ezentúl hangsúlyozottabban figyelembe veszik, hogy a gázexport milyen hatással van az amerikai árakra és a dekarbonizációs célokra. A döntés azért nem hat a mostani árakra, mert csak a továbbiakban kiadandó engedélyekre vonatkozik. A távolabbi hatást azt határozza meg, hogy egy-egy LNG terminál üzembe helyezése kapcsán a piac nagyjából öt évre néz előre, így ennyi időre tervez az új források belépésével is. Az említett döntés tehát az öt év múlva, vagy azután piacra lépő projekteket késleltetheti. Ezzel az öt évvel valamennyire számolni is tud a piac.

Ázsiában fék, Európában előrelépés lehet

A döntésnek kétféle dekarbonizációs hatása feltételezhető. Az egyik Ázsiát érinti. Ha ugyanis majd szűkül az amerikai LNG kínálata, Európa pedig mindenképpen megveszi, amire szüksége van, akkor Ázsiának kevesebb marad. Ázsiának pedig mindaddig ezen a maradékelven jut az LNG, amíg nem hajlandó érte többet fizetni. Így viszont a Kék ég nevű kínai dekarbonizáció, vagyis a szénről gázra történő váltás lassulni fog – vezette le a REKK kutatója.

Magyarázata szerint a másik hatás az európai dekarbonizációs törekvések erősödése lehet. Ha ugyanis egy európai trader azt látja, hogy a mostani, LNG-bőséget ígérő előrejelzésekhez képest öt év múlva szűkül az amerikai döntés miatt a kínálat, akkor ehhez igazodva felvázol magának olyan európai piacot, amelyen kicsit magasabbak lesznek a gázárak. Ez azt az üzenetet fogja erősíteni az európai gázfogyasztókban, hogy a gáz ára igenis nagyon ingadozó, nőhet is, így a csökkenő gázfelhasználás miatt érdemes a dekarbonizációba fektetni.

Akkor ígért Biden nagy exportot, amikor az amúgy is jó üzlet volt az USA-nak

Tény, hogy az európai válság kissé megemelte az amerikai gázárakat is, de arról nem volt szó, hogy az ottani kínálat is érezhetően csökkent volna. Tulajdonképpen az a piaci törvényszerűség érvényesült – mutatott rá Tóth Borbála –, hogy ha egy eladó adott piacon (az exportban) magas árat ér el, az az ár húzza felfelé a többi piacon érvényesíthető árát is. 

Erre kissé demagógan, de hivatkozhat is Joe Biden, mondván „nem lesz olcsó gázunk, ha az európaiak elviszik.”

Ez az érvelés azonban Tóth Borbála szerint azért nem fogadható el teljesen, mert a magasabb gázár újabb, amerikai shale-gáz beruházásokra ösztönöz, a majdani export korlátozása miatt azonban csökken a befektetők jövőbeli haszna, emiatt pedig visszafoghatják a beruházásaikat.

A cégek döntenek, piaci tranzakciók zajlanak

Mindezt érdekes a tágabb kontextusban is megvizsgálni. A REKK – idézte fel Tóth Borbála – egy nagy európai tanácsadó céggel az Európai Bizottság felkérésére 2017 körül megvizsgálta, hogy miért nem érkezik az amerikai LNG Európába. Szabályozási gátja van-e a kivitelnek, vagy az LNG-terminálok alkalmaznak valamilyen, piackorlátozó eszközt? Semmi ilyet nem találtak. Az látszott, hogy az amerikai LNG piaci termékként viselkedik: a szállítmány oda megy, ahol többet adnak érte. Ez felülírja még azokat a politikai ígéreteket is, amelyek kimondják, hogy adott mennyiségű amerikai LNG érkezik majd Európába. Valójában cégek döntenek, piaci tranzakciók zajlanak. Ezért is volt furcsa, amikor Joe Biden közölte, hogy az USA majd egy 50 milliárd köbméteres exporttal segít enyhíteni az európai energiaválságon. 

Az export ugyan beindult, de az elnök közlésétől teljesen függetlenül, elsősorban a magas európai árak hatására.

Nem valószínű, hogy titkos politikai háttér-megállapodások mozgatnák az amerikai LNG kivitelét. Amit látunk, az magyarázható a puszta piaci folyamatokkal. Joe Biden éppen akkor ígérte az exportot, amikor az európai árak egyébként is az egekben voltak. Aki tudta, Európában adta el a gázát, hiszen kifizettük, csak érkezzen. Miután viszont az európai gázárak visszaálltak a válság előttire, már nem az európai piac a legvonzóbb a spot LNG szállítmányok számára.

Magyarország számára fontos, hogy hozzáférjen a krk-szigeti terminálhoz.
Fotó: AFP

 

Ki kell járni az új importútvonalakat

Magyarország az orosz gáz mellett alternatív gázforrásokra is igyekszik szert tenni, de az eddigi török és azeri megállapodás szerény mennyiséget rögzít, a katari pedig egyelőre terv. Nem tudni, hogy ezek a kezdeményezések valóban növelik-e a hazai ellátásbiztonságot. A Világgazdaság e kétkedő felvetésével ellentétben Tóth Borbála szerint nagy súlyú lépésekről van szó. Mint kijelentette, Magyarország számára nagyon fontos minden fizikai gázforrás elérhetővé tétele.

„Világéletemben amellett érveltem, hogy kis mennyiség behozatala mellett is szükség van a krk-szigeti terminálra, akkor is, ha az nem váltja meg az országot. Az ilyen kisebb tételek tesztelésével, kitapogatásával, a kapcsolatok kialakításával alakítható ki egy nagyobb tételű, későbbi behozatal forgatókönyve. 

A mostani előkészületek nélkül nem is tudnánk viszonylag gyorsan behozni nagy mennyiségű, például azeri gázt, ha valami miatt nem érkezne az orosz import

– magyarázta.

Ugyanakkor nagyon rövid távon (egy-két évig), amíg megvannak a hatalmas tárolói készleteink, az orosz gáz pedig rendben érkezik, Tóth Borbála szerint nem tesznek szert nagyobb jelentőségre az alternatív források.

Az orosz gáznál most nincs olcsóbb

Az persze még nem látható, hogy a mostani, üdvözlendő kapcsolatkereséseknek milyen haszna lesz Magyarország majdani gázellátásában, hiszen nagyok a sajnálatosan horribilis áron, a válság csúcsán beszerzett hazai betárolt földgázkészletek, és további mennyiség is érkezik a szerződésnek megfelelően. Pillanatnyilag az orosz gáznál nincs olcsóbb, ráadásul az oroszok lényegében csak nekünk – rajtunk keresztül – tudnak eladni. Az MVM feltehetően most az olcsón vett orosz gázon próbál valamennyit keresni.

Kútba eshet a gázcsere terve

Joe Biden január 26-i bejelentése szerint az új projektekből származó LNG-exportról majd csak a választások után, ez év november 5. után döntenek. A moratóriumnak azokra az államokra kell vonatkoznia, amelyekkel az USA-nak nincs szabad kereskedelmi megállapodása, ilyenek az uniós országok is – írja a németországi DWN. Kútba eshet Európa azon terve, hogy az orosz gázt amerikai LNG-re cserélje. Az amerikai lépés a lap szerint középtávon hatással lehet Európa energiaellátásának biztonságára. Választási nyeresége esetén Donald Trump – mint jelezte – gazdasági szankciókat akar bevezetni az EU-val szemben. Egyelőre azonban hivatalosan még nem született meg Joe Biden döntése.

 

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.