BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Tolonganak a cégek a Paks II. projekt megbízásaiért

Száznyolcvan magyarországi és külföldi vállalkozás képviselői voltak arra kíváncsiak, hogyan és milyen megbízáshoz juthatnak a két új paksi atomblokk építésének aktuális lépcsőiben.

Tájékoztatót tartott a Roszatom a Paks II. atomerőmű-projekt potenciális beszállítóinak a két új blokk építésére való felkészülés jegyében a fővállalkozó mérnöki részlegéhez tartozó Atomsztrojexport (ASZE).

Vitalij Poljanyin projektigazgató tájékoztatja a hallgatóságot. Fotó: Roszatom

 

Készülnek a mérföldkőre, az első beton öntésére 

A paksi rendezvényen 180 vállalat több mint 350 képviselője vett részt Magyarországról és az EU más országaiból, valamint Oroszországból, Törökországból és Szerbiából. Az eseményen Vitalij Poljanyin, az ASZE alelnöke, a Paks II. építési projekt igazgatója a közlemény szerint úgy értékelte, hogy a rendezvény résztvevőinek magas száma is jelzi, hogy hatalmas az érdeklődés a tavaly az építési szakaszba lépett és ütemesen zajló projekt iránt. Ismertette, hogy jelenleg a várhatóan az idén sorra kerülő első betonöntés előkészítése tart. 

Az ASZE mindent megtesz azért, hogy a helyi beszállítók aránya maximális legyen, és minél több érdeklődő vállalat részt vehessen a projektben.

A rendezvényen tájékoztatták az érdeklődőket a projektben való részvétel lehetőségéről és feltételeiről, a beszállítókkal szembeni követelményekről, beleértve a nukleáris minősítést is. Az ASZE magyarországi fióktelepének képviselői a szerződéskötésről és a telephelyi munkával kapcsolatos kérdésekről is beszéltek, és válaszoltak a felmerült kérdésekre.

Kinyílik a piac a Pakson befutó vállalkozásoknak

A szemináriumon Jákli Gergely, a Paks II. Zrt. elnök-vezérigazgatója arról is beszélt, hogy a magyarországi ellátásbiztonság erősítése és az európai zöldmegállapodás végrehajtása elképzelhetetlen a hazai nukleáris kapacitás bővítése nélkül. Kiemelte, hogy a projektbe bekapcsolódó vállalkozások előtt jelentős piac nyílik meg, hiszen Európa-, illetve világszerte sok ország döntött úgy, hogy meghosszabbítja működő blokkjainak üzemidejét, illetve új atomerőművet épít.

Alekszandr Merten, az ASZE nemzetközi fejlesztésekért felelős alelnöke hangsúlyozta: a Roszatom nyitott arra, hogy a különböző országok vállalatai részt vegyenek az egyes projektekben, és növeli jelenlétét a világ atomenergetikai piacán. „Azokban az országokban, amelyekben jelen vagyunk, együttműködünk a helyi vállalatokkal, és továbbra is üdvözöljük a magyar alvállalkozók és beszállítók részvételét a Paks II. Atomerőmű projektben”– tette hozzá.

Rövidesen elindul az ASZE Rt. magyar leányvállalatának honlapja, amely a Paks II. projektről és a beszállítási lehetőségekről tájékoztatja az érdeklődőket.

Bő tíz éve kezdődött 

A Paks II. projekt a 2014. január 14-én megkötött orosz–magyar kormányközi megállapodás és az új atomerőmű építését célzó három alapszerződés alapján valósul meg. Az Országos Atomenergia Hivatal 2022 augusztusában adta ki az új atomerőmű létesítési engedélyét. A 3+ generációs, VVER-1200 típusú blokkokkal felszerelendő atomerőmű kulcsrakészen épül meg. 

Ez lesz az első orosz projekt az Európai Unió területén.

A létesítési engedély megszerzése igazolta, hogy a projekt megfelel a magyar és az európai biztonsági előírásoknak. Oroszországban már üzemel négy VVER-1200 típusú blokk, és két hasonló blokk működik Oroszországon kívül, a Belorusz Atomerőműben. A Roszatom állami konszern megrendelésállománya 10 országban 33 blokkra terjed ki.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.