Csökkenteni kellene az orosz olajra vonatkozó ársapkát, hogy megfosszák a Oroszországot a bevételektől. „Nagyon szorgalmazom, hogy ezt csökkentsék, mert ennek egyértelmű hatása van” – mondta Kaja Kallas, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője kedden a Bloomberg Televízió Oliver Crooknak adott interjújában.
„Oroszország azzal küzd, hogy a nemzeti alapjuk kimerült, és nem kapnak annyi bevételt, mint amennyi korábban az olajból és a gázból érkezett” – mutatott rá az EU fő diplomatája. Szerinte az Ukrajnát lerohanó országon bevételein még mindig van mit meghúzni, amit „mindenképpen meg kell vitatniuk az országoknak”.
Az Ukrajna szövetségeseinek számító G7-es csoportosulás már vizsgálja, hogyan lehetne szigorítani az orosz olajra vonatkozó árplafonon. A legfejlettebb gazdaságokat tömörítő csoport el akarják lehetetleníteni Moszkvát attól, hogy finanszírozni tudja az Ukrajna elleni háborúját. A lehetőségek között szerepel az ársapka jelenlegi 60 dollárról 40 dollár körülire való csökkentése, illetve az is, hogy teljesen betiltsák az orosz nyersolaj vásárlását az országaiknak – jelentette a Bloomberg decemberben.
Arról, hogy a 60 dolláros olajársapka nem megoldás a Kreml bevételeinek megcsapolására, már bő egy éve is írtunk, mivel Moszkva megtalálta a kiskapukat a szankció kijátszására.
Kína orosz olajban tocsog és zsákolja az orosz gázt – ennyit értek a szankciók
Az ázsiai ország legnagyobb energiaszállítójának Oroszország számított: Peking 107 millió tonna kőolajat vásárolt Oroszországtól, 24 százalékkal többet 2023-hoz viszonyítva és 8 millió tonna cseppfolyósított földgázt (LNG) importált, ami 23 százalékos növekedés.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.