Pillanatok alatt, teljesen váratlanul történt meg a tragédia kedd délután a lengyelországi Przewodów faluban, ahová egy Ukrajnából érkező légvédelmi rakéta csapódott be egy gabonatároló területén, és megölt két embert. Azóta kiderült, hogy a rakétát – bár Kijev ezt továbbra is tagadja – az ukránok lőtték ki, és véletlenül tévedt át a határon. A lengyel faluban azóta sem csillapodtak a kedélyek.
Csütörtökön a Wiadomosci című lengyel lapnak nyilatkozott a gabonatároló vezetője, Mateusz Cwiklinski, aki szerint horrorisztikus volt a helyszín a becsapódás után.
A képek nem adják vissza a pusztítást, irtózatos erejű volt a becsapódás, tízméteres kráter keletkezett, a repeszek pedig 150 méteres körben szóródtak szét
– mondta a farmvezető, aki öt perccel a becsapódás után érkezett a helyszínre, addigra a környéken dolgozók már riasztották a hatóságokat. Cwiklinski alig egy órával a becsapódás előtt még beszélt a két áldozattal, a tragédia és a helyszínen látottak őt is összetörték. A többi dolgozó viszont még jobban megijedt, mert bár szerdán a vezetőség döntése értelmében szabadnapot kaptak, a tervek szerint a következő napokban sem valószínű, hogy felveszik a munkát.
Biden nem hisz Zelenszkijnek a rakétaügy kapcsánMinden bizonnyal semmilyen szándékosság nem áll a lengyelországi rakétabecsapódás mögött. |
Senki sem jön dolgozni, mert attól rettegnek, hogy bármikor eltalálja őket egy rakéta
– mondta a férfi, aki maga is bizonytalan a gabonatároló jövőjével kapcsolatban, mert nem szeretne még egy ilyen tragédiát átélni.