BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok
mobil játékok

Zsugorodott a mobiljátékok piaca

Tavaly történetében először csökkent a mobiljátékok piaca, elemzők szerint a visszaesés idén is folytatódni fog. A zsugorodást az inflációval és az alkalmazásboltok adatvédelmi intézkedéseivel magyarázzák.

A mobiljátékokra fordított kiadások 2022-ben 5 százalékkal, 110 milliárd dollárra csökkentek – derül ki a mobilalkalmazások piacát elemző vállalat, a Data.ai jelentéséből. A cég szerint idén 3 százalékkal fogunk kevesebbet költeni mobiljátékokra, így 107 milliárd dollárra fog mérséklődni a szegmens forgalma.

mobil játékok
Fotó: Shutterstock

A megélhetési költségek emelkedése miatt az emberek árérzékenyek lettek, és visszafogták a költéseiket

– nyilatkozta a Data.ai vezetője, Lexi Sydow a CNBC-nek. Hozzátette: a felhasználók az alkalmazások között főleg a játékokért fizetnek kevesebbet, más programokat kevésbé érint a trend. Az esést több dolog is magyarázza: a járványvédelmi intézkedések feloldása után az embereknek kevesebb idejük marad játékra, az infláció és a megélhetési költségek emelkedése miatt pedig kevesebb pénzt fordítanak gamingre.

Az alkalmazásboltok sem könnyítik meg a helyzetet, mivel az App Store-t felügyelő Apple korlátozta a célzott reklámokat: 2021-ben egy iPhone-szoftverfrissítés megkövetelte a fejlesztőktől, hogy a felhasználók beleegyezését kérjék a nyomkövetéshez – ez az App Tracking Transparency, azaz ATT néven ismert irányelv –, és a legtöbb ember nem járult hozzá.

A változás dollármilliárdokat törölt a Facebook, a Twitter, a Snap és a YouTube reklámbevételeiből, és a játékipart is sújtotta. Sok fejlesztő eddig abból élt, hogy a viselkedésük alapján olyan játékosokat tudtak megcélozni, akik valószínűleg sokat fognak költeni a játékukban, de ezt többé nem tudják megtenni. A Google hasonló lépést fontolgat az Android Play esetében.

A mobiljátékok az 1990-es évek óta léteznek, ekkor lett elérhető a Nokia készülékein a Snake. A szektor a kezdetek óta növekszik, 2010 után pedig dinamikusabban bővült az iparág, mivel a technológia fejlődése miatt egyre több és szebb program jelent meg az egyre többet tudó okostelefonokra, miközben ezek letöltése is rendkívül egyszerű lett az App Store, a Google Play és más alkalmazásboltoknak köszönhetően. Ez a felívelés tört meg 2022-ben, 

ugyanis tavaly történetében először zsugorodott a mobiljátékok piaca.

Az viszont jó hír a fejlesztőknek, hogy a társkeresők, a streamingplatformok és a közösségi videómegosztók (például a TikTok) alkalmazásait többen töltötték le, ahogy az appokon belüli mikrotranzakciókra és előfizetésekre is többet költöttek a felhasználók. Ahogy arról a Világgazdaság beszámolt, a  videójáték-ipart monitorozó Newzoo decmberben azt jósolta, hogy 2022-ben csökkenni fog a mobiljátékok piaca, és mint utólag kiderült: helyesnek bizonyult prognózis. 

Az Embracer bezárja az egyik frissen felvásárolt videójáték-stúdióját

A svéd Embracer bezárja a néhány hónapja felvásárolt és Onomára átkeresztelt videójáték-stúdióját, ami okostelefonokra és táblagépekre fejlesztett játékokat. A lépés valószínűleg egy nagyobb költségcsökkentési program része lehet.

 

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.