A Wagner-csoport alapítója szerint Bahmutnál bezárult az ostromgyűrű
„A Wagner katonai magánvállalat egységei gyakorlatilag körülzárták Bahmutot, csak egy út maradt” – mondta Prigozsin a Volodimir Zelenszkij ukrán elnökhöz intézett, egy feltehetően bahmuti lapos háztetőn felvett, sisakban és repeszálló mellényben elmondott, lövések morajától kísért üzenetében. A felvételen felszólította Zelenszkijt, hogy hagyjon szabad elvonulást a várost védő öregeknek és fiataloknak. Két foglyul ejtett tizenévest és egy ősz szakállú férfit be is mutatott.

Bahmut fontos közlekedési csomópont a Donyec-medencében harcoló ukrán katonai egységek ellátása szempontjából.
Igor Konasenkov altábornagy, az orosz védelmi minisztérium szóvivője a pénteki hadijelentést ismertetve az ukrán fegyveres erőknek az elmúlt egy nap alatt elszenvedett emberveszteségét mintegy 640 halottban és sebesültben határozta meg. A tábornok szerint közülük a Donyeck körzetében vívott harcokban mintegy 210-en, Liman térségében pedig több mint kétszázan estek el.
Konasenkov a megsemmisített ukrán eszközök és objektumok között sorolt fel egyebek között egy Szu-24-es repülőgépet, két harckocsit, egy lengyel Krab típusú önjáró löveget és egy kommunikációs központot.
Renat Karcsaa, a Roszenergoatom konszern főigazgatójának tanácsadója a Rosszija 24 televíziós csatornának nyilatkozva azt mondta, hogy a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) szakértőinek a zaporizzsjai atomerőműben végrehajtott váltása során az ukrán fegyveres erők célzott tüzet nyitottak a váltást biztosító orosz személyzetre. Karcsaa szerint az orosz biztonságiak emellett hét rejtett aknát hatástalanítottak a misszió útvonalán.

Mihajlo Podoljak, az ukrán elnöki iroda vezetőjének tanácsadója pénteken eközben a Twitteren leszögezte: Ukrajnának nincs köze az Oroszországi Föderáción belül zajló konfliktusokhoz.
Robbanások létfontosságú létesítményekben, ismeretlen drónok támadásai orosz régiókban, bandák összecsapásai, partizánok támadásai települések ellen – mindezek az Oroszországon belüli irányítás elvesztésének közvetlen következményei, mindez a háború következménye. Ukrajnának semmi köze az oroszországi belső konfliktusokhoz
– fogalmazott bejegyzésében a tanácsadó.
Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter közben telefonbeszélgetést folytatott amerikai kollégájával, Antony Blinkennel. A Twitteren azt írta, hogy Blinken tájékoztatta őt a G20-országcsoport külügyminisztereinek csütörtöki, Újdelhiben megtartott találkozójának megbeszéléseiről. „Részletesen beszéltünk a következő lépéseinkről egy különleges bíróság létrehozása érdekében, amely az Ukrajna elleni agresszió bűntetteinek kivizsgálására szolgálna. Elkötelezettek vagyunk az orosz vezetés felelősségre vonása mellett. Az összehangolt erőfeszítések kulcsfontosságúak” – hangsúlyozta Kuleba.
Az ukrán vezérkar reggeli helyzetjelentésében arról számolt be, hogy az elmúlt nap során 765 orosz katona halt meg, velük együtt az orosz hadsereg ukrajnai embervesztesége megközelítette a 151 370 főt. Ezenfelül az ukrán erők lelőttek egy orosz repülőgépet és egy helikoptert, valamint megsemmisítettek nyolc harckocsit és négy tüzérségi rendszert.