BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Ismét Magyarországon jártak a Michelin-ellenőrök – két balatoni éttermet teszteltek újra

Ezúttal két balatoni éttermet teszteltek újra, de Kiskunhalason és Debrecenben is megfordultak.

Több vidéki éttermet, köztük két balatonit is meglátogattak a Michelin-kalauz ellenőrei az elmúlt hónapban – szúrta ki a welovebalaton.hu. Az egyik hazánk legkisebb alapterületű bisztrója, a csopaki vasútállomás restijéből kialakított Resti by Laurel, míg a másik a szigligeti Villa Kabala volt.

Delicious,Gourmet,Food
A legrangosabb gasztronómiai kalauz emberei pontosak, kimértek és udvariasak voltak.
Fotó: Shutterstock

„Február elején, szombaton érkezett egy kissé gyanús foglalás angliai telefonszámról, a vendég egyedül jelentkezett be” – mesélte a We Love Balatonnak Karácsony Bence, a Resti by Laurel séfje, aki azt is elmondta, hogy az úriember pontosan érkezett, kimért, de nagyon udvarias volt és semmilyen érzelem nem látszott az arcán.

A szakács felidézte azt is, hogy telt házuk volt aznap, az este folyamán magyarul folyt a kommunikáció, de a kollégája végig tolmácsolt az angolnak, aki később csatlakozott a szabadtéri bodagsütéshez is (a degusztációs menü egyik tétele a faszenes kerti grillsütőben, a green eggben készülő cigánykenyér, ami kint készül el).

A Villa Kabala társtulajdonosa, Fölföldi-Terjék Petra eközben arról beszélt a portálnak, hogy fel voltak készülve az inspektorok látogatására:

Stresszes este volt, attól függetlenül, hogy nem tudtuk, ki ő, mert aznap volt az az óriási, országos vihar. Megérkezett, elfoglalta a szobáját, majd 18 óra 7 perckor elment az áram egész Szigligeten, és csak fél kilenckor jött vissza. A menüsornak az első harmadát gyertyafényben költötte el, a szakácsok is gyertyafényben főztek a konyhán, és gyakorlatilag telt ház volt, de megoldottuk

Professional chef prepares shrimps with greens. Cooking seafood, healthy vegetarian food, and food on a dark background. Horizontal view.
A Michelin Guide ellenőrei megjelentek a kiskunhalasi Rézmozsárban a debreceni Ikonban is. 
Fotó: Shutterstock

A Twitter-bejegyzések alapján a Michelin Guide ellenőrei megjelentek a kiskunhalasi Rézmozsárban, valamint a debreceni Ikonban is. 

Ahogy azt tavaly novemberben a Világgazdaság is megírta, hagyományos Michelin-csillagot hét magyar étterem és azok séfje kapott: 

  • Barna Ádám az esztergomi Bistro42-től, 
  • Kaszás Kornél a Babeltől, 
  • Sárközi Ákos a Borkonyhától, 
  • Koppány Levente a Costestől, 
  • Tiago Sabarigo az Essenciától, 
  • Rácz Jenő a Rumourtól,
  • Tóth Szilárd a Salttól. 

Két étterem pedig nemcsak egy, két csillagot is kiérdemelt: a tatai Platán Gourmet Pesti István séf vezetésével történelmet írt itthon, mert azonnal két csillaggal került be a kalauzba, míg Szulló Szabina és Széll Tamás Standjának két csillaga egy hosszú, töretlenül magas színvonalú szakmai munka elismerése.

 

Egy magyar falut megszórt a Michelin, és nem is a Balatonnál van

Robbantottak a gasztronómiában: 33 Michelin-ajánlásból kettő az övék, ennyit kapott Szeged is.

 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.