BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok
fúziós erőmű

Fúziós áramot vásárolt a Microsoft, pedig ilyen erőmű még nincs is – közel járhatnak

A Microsoft 2028-ban már 50 megawattnyi áramot ilyen formában vásárolna fel.

Egyezséget kötött a Microsoft és a ChatGPT atyja, az OpenAI: az utóbbi 2028-ra éves szinten 50 megawattórányi áramot fúziós erőművekből állít majd elő a redmondi óriás számára – ha erre nem képes, kárpótlást kell fizetnie Bill Gates vállalatának.

fúziós erőmű
Fotó: Shutterstock

A megállapodásra a szakértők az első fúziós energiával kapcsolatos kereskedelmi egyezségként tekintenek, amely alapjaiban formálhatja át a globális energiapiacot. 

A fúziós energia elérkeztére ugyanis mindenki számított, de csak évtizedek múlva.

Sam Altman, a ChatGPT mögött is álló OpenAI alapítója azonban biztos abban, hogy Helion Energy nevű fúziósenergia-vállalatával évtizedekkel előzheti meg a korát. A vállalás már csak azért is történelmi, mivel még senki sem állított elő elektromosságot fúzión keresztül.

„Nem lépnénk ilyen egyezségre, ha nem hinnénk abban, hogy a területet célzó fejlesztések lendületet vehetnek” – mondta Brad Smith, a Microsoft igazgatója. Sam Altman a megállapodás kapcsán kiemelte:

Nem az a célunk, hogy a világtörténelem leglátványosabb bemutatóját hozzuk össze. A cél a teljes világot energiával ellátni, mégpedig olcsón.

Altman hozzátette: terveik szerint jövőre elkészülnek az első működőképes fúziós erőművel, ami messze optimistább becslés, mint a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség évszázad második feléről szóló elképzelései.

Az OpenAI alapítója elmondta: mindig is abban hitt, hogy két téren kell érdemi áttörést elérni ahhoz, hogy az emberiséget és a teljes világot pozitív irányba lehessen terelni – ezek pedig az olcsó és hozzáférhető mesterséges intelligencia és energiaellátás.

A fúziós energia annyiban különbözik a jelenlegi atomerőművek működésétől, hogy míg az utóbbi fisszióval, azaz az atomok szétválasztásával, addig a fúzió két atom egyesítésével szabadít fel elméleti síkon korlátlan mennyiségű energiát.

Az Altman által vállalt 50 megawattórás kitermelés valójában csak a mögöttes technológiai előrelépés okán jelentős  – a Microsoft ugyanis éves szinten 1,2 gigawattnyi energiát használ fel, ami nagyságrendekkel múlja felül a Helion Energy vállalását.

 

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.