Extra

Felbomlik a Beatrice? Kilépett a zenekarból Nagy Feró fia

Nagy Feró fia és a zenekar gitárosa is kilép a Beatricéből. Nagy Hunor Attila az okokról később akar megszólalni.

Facebook-oldalán tette közzé a hírt a Beatrice dobosa, Nagy Hunor Attila, hogy 13 év után távozik a zenekarból. A dobos a Facebookján jelentette be a hírt, ahol azt írta, saját döntéséből, tudatosan, barátsággal, tisztelettel távozik a zenekarból.

Facebook/Nagyferó és a Beatrice

Az okokról szeretnék nektek beszélni mélyebben, amint megtalálom a megfelelő módot és csatornát, hogy ezt kellőképpen át tudjam adni

– írta még bejegyzésében Nagy Feró fia. 

Eközben a Beatrice gitárosa, Kékkői Zalán is bejelentette, hogy elhagyja a zenekart, a zenész erről szintén egy Facebook-bejegyzésben számolt be. Kékkői  2018-ban csatlakozott a csapathoz, első közös fellépésük pedig a negyvenedik születésnapi koncerten volt. Korábban Ákos zenekarában évekig zenélt. A gitáros azt írta, hogy „A változás, még ha időnként fájdalmas is, magában hordozza a jobbá válás lehetőségét mindenki számára.  Most volt itt az idő.”

A zenekar később a saját Facebook-oldalán is beszámolt a távozásokról. „Zalán és Hunor nélkül megy tovább a zenekar. 

A 2024-es évben megújult formációval folytatjuk a munkát, melyről információt későbbiekben fogunk közölni veletek” 

– olvasható a bejegyzésben. 

Reagált a Beatrice a lemondott Barba Negra-koncertre

Nagy Feró jelentette be, hogy a Barba Negrába tervezett Beatrice-koncertjük elmarad. A fellépést a klub mondta le, mivel menet közben a zenekar elfogadta a Tabán Fesztivál meghívását.  Ez utóbbi koncert ingyenes volt. A klub azért döntött a lemondás mellett, mivel úgy ítélték meg, hogy néhány napon belül két koncertnek nincs értelme.

 

 

Nagy Feró Beatrice zenekar
Kapcsolódó cikkek