A holland rendőrség közzétette az asseni múzeumi rablás pillanatait, amikor az ott kiállított dák kincsek több darabját ellopták. A felvételen legalább három személy látható, akik részt vettek a bűncselekményben. A hatóságok szerint az elkövetők gondosan megtervezték az akciót.

A holland rendőrség a várostól néhány kilométerre lévő viadukt közelében egy teljesen kiégett autót talált, feltehetően ezt használták a tolvajok. Ahogy arról a Világgazdaság is beszámolt, robbanás történt szombaton kora reggel az asseni Drents Múzeum közelében, ahol a dák arany- és ezüstdarabokat bemutató kiállítás található.
Mint kiderült, rablók robbantottak, akik el is vitték az ott kiállított, 18 román múzeumból származó leleteket. A sajtó szerint az egész akció két percig tartott. A Drents Múzeum szombati közleményében azt írta, hogy az ellopott műtárgyak között van a coțofenești-i aranysisak is, ami a Romániában talált egyik legértékesebb, dák kori leletnek számít.
Amszterdam igyekszik megnyugtatni Bukarestet: Dick Schoof holland miniszterelnök biztosította Klaus Iohannis román elnököt arról, hogy mindent megtesznek annak kézre kerítésére.
Ernest Tarnoveanu, a Román Nemzeti Történeti Múzeum igazgatója a Hotnews.ro-nak azt mondta, a kiállítási tárgyakat azért adták kölcsön a holland múzeumnak, hogy Romániát ne csak a tolvajokról, koldusokról, eperszedőkről ismerjék, hanem arról is, hogy rendkívül gazdag kultúrával rendelkezik.
Felrobbantottak két bankautomatát Bécsben
Két ATM-robbantás is történt Bécsben, a 21. kerületi Floridsdorf városrészben 24 órán belül. Azt még nem tudni, mennyi pénzt vittek el a támadók. Németországban is terjednek a bankautomaták elleni támadások, amelyeket jellemzően robbantással visznek véghez.
Ajánlott videók




